Ma megalakul az új parlament
Frakciók. Három párt és egy pártszövetség került be a parlamentbe, utóbbi úgy döntött, külön-külön frakciókban dolgozik majd. Így öt képviselőcsoport alakul meg ma. Már eldöntött, hogy a Fideszt Navracsics Tibor, a KDNP-t Semjén Zsolt, az SZDSZ-t Kuncze Gábor, az MDF-et pedig Herényi Károly vezeti. (A Fidesz- és a KDNP-frakciót szövetségi elnökként Orbán Viktor vezeti, de ennek a palamenti működés szempontjából nincs jelentősége.) A szocialisták frakcióvezetője várhatóan ismét Lendvai Ildikó lesz; a párt elnöksége azt javasolta a képviselőcsoportnak, hogy legkésőbb június 14-ig változatlan formában és összetételben bízzák meg a jelenlegi vezetést, s ezt követően döntenek majd az új tisztségviselőkről. A KDNP önálló frakcióként való működése pluszköltségekkel jár az Országgyűlésnek: az idén, a hátralévő több mint fél évben 60-70 millió forintos kiadást jelent (az előző ciklusban négy frakció működött), mert plusz egy frakcióvezetőt, -helyettest fizet a hivatal, valamint pénzbe kerülnek a frakciók alkalmazottai is.
Kormány. Várhatóan június 14-én alakul meg a Gyurcsány Ferenc vezette új MSZP–SZDSZ kormány. Ennek személyi összetételéről csak találgatások jelentek meg, a miniszterelnök valóban tartja magát ahhoz, hogy előbb a programban kell megegyezni, s utána ahhoz kell szabni a struktúrát. A programnak azonban még mindig vannak nyitott pontjai, így az MSZP május 20-i kongresszusa azt még nem tudja megtárgyalni, csak felhatalmazást ad a koalíciókötésre. A parlamenti képviselőcsoport május 26–27-én egy vidéki ülésen ismerkedhet meg a kormányprogram tervezetével, ám nem biztos, hogy ekkorra elkészülne a teljes, végleges szöveg. Az SZDSZ május 28-i küldöttgyűlése is az elvekről tárgyalhat majd, csak azt követően kerülhetnek nyilvánosságra a valódi tervek.
A szocialista frakció tegnapi ülésén sem tudtak meg semmiféle konkrétumot a képviselőjelöltek, a miniszterelnöktől azok a mondatok hangzottak el, amelyeket már a nyilvánosság is ismert (például, hogy magukon kell kezdeni a takarékoskodást).
A kormányprogram mellett a két párt szakértői egyeztetnek a törvényjavaslatokról is, amelyeket a parlamenttel nyáron fogadtatna el a kormány. Ezek között van a kétharmados többséget igénylő önkormányzati, parlamenti csomag, ezen belül például a képviselői létszám csökkentése, a megyék megszüntetése. A koalíció adótörvények benyújtását is tervezi – ezekről egyelőre annyit mondtak lapunknak: még nincsenek készen az előterjesztések. Egyszerre kellene ugyanis két feltételnek megfelelni, azaz az idén és főleg jövőre kell lefaragni érdemben az államháztartási hiányból, másrészt azonban az időtálló adórendszert kellene készíteni. Ez a kettő így együtt feladta a leckét.


