BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medve a pénzpiacokon

Egyértelműen a nemzetközi események együttes hatása következtében gyengült vérfagyasztó lendülettel a forint az euróval szemben, majd erősödött, mintha mi sem történt volna. Reggel egy euróért a korábbi 266 körüli helyett 269,50 forintot is megadtak a bankközi devizapiacon, majd késő délután – szintén percek alatt – egészen korábbi szintjére ért a hazai deviza. Vélhetően a tegnapi kilengést a következő időszakban több is követi. Kedvezőtlenül hat majd az árfolyamra a szinte biztosra vett EKB-kamatemelések sorozata, az Európai Központi Bank három lépésben a jelenlegi 2,5 százalékról 3,25-ra emelheti irányadó kamatát az év végéig, ezt követheti a svájci jegybank is. A magasabb kamatszint a devizaadósok terheit várhatóan ősztől növelheti meg erőteljesebben. A kellemetlen árfolyam-ingadozás ellenére nem fenyeget valutaválság, hiszen a Magyar Nemzeti Banknak elegendőek a devizatartalékai. A magyarországi makrogazdasági helyzet egyelőre csak annyiban alakítja a forint árfolyamát, hogy hazánkat a magas kamatfelárat ígérő, ám kockázatos feltörekvő piaci országok között tartja számon a nemzetközi piac. Ez azt jelenti, a dollár-jen-euró hármas bármilyen változása erőteljes befolyással van rá. 17., jegyzet a 24. oldalon

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.