Ingusföld helyettes belügyminisztere öngyilkos bombamerénylet áldozata lett, legkevesebb hét ember halt meg. Dzhabrail Kostayev éppen munkába indult, a dél-oroszországi Nazran városába, amikor autóját egy robbanás teljesen szétroncsolta. Az öngyilkos merénylő minden kétséget kizáróan az autó utasai között volt. A támadásban a helyettes belügyminiszter két testőre és még legalább négy civil is életét vesztette. A polgári személyeket szállító gépkocsi éppen a miniszter helyettes autója mellett haladt el, amikor a detonáció bekövetkezett. Mr. Kostoyev ellen korábban már többször is kíséreltek meg politikai okokból gyilkosságot. A rendőrségi szóvivő a sajtótájékoztató során azt nyilatkozta, hogy a robbanás olyan erejű volt, hogy a gépkocsiból szinte semmi sem maradt. A hatóságok nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a merénylet mögött militáns csoportok állnak. (BBC)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.