BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Naptár

Május 18.

Építőipar (március)

Erős korrekciót hajtott végre az építőipar februárban, így minden új hónap eredménye érdeklődésre tart számot, hiszen a választási év többnyire jó ágazati konjunktúrát szokott hozni. Egyelőre ebből nem sok látszik, így nem kizárt, hogy ezúttal borul a megszokott forgatókönyv. Persze a szintén négyévente koncentrálódó önkormányzati fejlesztések adhatnak még némi lendületet.


Május 18.

Reuters-poll

A kormányalakítás előtti piaci felmérésből kiderülhet, milyen várakozásoknak kell megfelelnie a kormányzatnak. Ennek megfelelően elsősorban a költségvetési hiányra és az eurózónához való csatlakozásra adott előrejelzések alakulása tarthat számot érdeklődésre, de a kamatpolitikára adott prognózisok is tájékoztatók lehetnek.


Május 22.

A monetáris tanács ülése, inflációs jelentés

Egymást követő hetedik alkalommal tarthatja hat százalékon irányadó kamatát a monetáris tanács, amennyiben a piaci várakozások teljesülnek. Igaz, a kamatdöntések leginkább akkor okoznak meglepetéseket, amikor a jegybanki szakértőgárda elkészíti az inflációs jelentését, és az előrejelzése nagymértékban változik. Egyelőre nem tudni, hogy az erősödni látszó kockázatok (olajárak, árfolyamgyengülés, bérkiáramlás) milyen mértékben hatnak a prognózisra, felmerül-e komolyabb veszélye annak, hogy az inflációs cél nem lesz tartható.


Május 25.

Kiskereskedelmi forgalom (március)

Tavaly visszafogott ütemben, a gazdasági bővüléssel összeegyeztethető mértékben emelkedett a lakossági fogyasztás. Mivel a háztartási felmérések javuló hangulatról tanúskodnak, nem kizárt, hogy az idén valamelyest emelkedik a költekezési kedv, legalábbis a január–februári – gépjárműforgalmat is magában foglaló – adatok halványan már erre utalnak.


Május 26.

Foglalkoztatottság (április)

Stagnáló (legalábbis hibahatáron belül emelkedő) foglalkoztatottság mellett márciusban némi meglepetésre megszakadt a munkanélküliségi ráta emelkedő trendje. A friss adatok előtt mindig lehet bizakodni abban, hogy a viszonylag gyors gazdasági növekedés szép lassan felszívja az emelkedő aktivitás mellett megjelenő állástalanok egy részét, ám egyelőre az erre utaló jelek igen gyengék.


Május 31.

Beruházások (I. negyedév)

Az utóbbi időben az állami fejlesztések húzták a nemzetgazdasági beruházásokat, ez minden bizonnyal az első negyedévben sem változott. Igaz, a jövő konjunkturális kilátásaival kapcsolatban biztató lenne, ha a feldolgozóipar felhalmozási tevékenysége is élénkülne. Erre annyiban mutatkozik is esély, hogy a nyugat-európai élénkülés húzhatja a magyar gazdaságot is.


Június 8.

Ipari termelés (április)

Az ipar igen jó első negyedévet zárt, elsősorban a nyugati régióban jegyzett cégek teljesítménye emelkedett látványosan. Az exportértékesítések által vezérelt szektor hat év után újra két számjegyű ütemben bővítheti termelési volumenét, ha kitart a lendülete.


Június 13.

Fogyasztói árak (május)

Áprilisban megtorpant a dezinfláció, sőt a várakozások szerint májusban kissé emelkedik is a fogyasztói árindex – főként az olaj drágulása miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.