BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincsenek szegény európaiak, a magyarok pláne nem azok!

Visszaszorulóban van a szegénység az Európai Unió országaiban 1970 óta rövid és hosszú távon egyaránt - véli a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének két kutatója abban a tanulmányban, amelyet a Le Monde című francia napilap kedden ismertetett.
Sarah Bouquerel és Pierre-Alain de Malleray közgazdászok a Robert Schuman Alapítvány által kiadott dolgozatukban azt állítják: Európa lakosságának még mindig 16 százaléka, azaz 72 millió ember élt 2003-ban a szegénységi küszöb alatt, de az általános tendencia azt mutatja, hogy a szegénység 1970 óta visszaszorulóban van az Európai Unióban, annak ellenére, hogy ezt a közvélemény másképpen értékeli.
A tagállamok szerint változó szegénység a jövedelemtől függően egyszerre objektív, s a szociális megjelenési formái miatt szubjektív fogalom, hiszen az a tény, hogy valakinek autója van, egész mást jelent Portugáliában, mint Dániában. A kutatók tanulmányukban az unió által "relatív monetáris szegénységnek" nevezett mutatót vizsgálták, amelyet kérdőíves módszerrel a pénzügyi helyzetből adódó szubjektív életkörülmények alapján lehet megítélni.
Egy németországi szegénynek például még mindig kétszer nagyobb a vásárlóereje, mint egy portugáliainak, amely relatívvá teszi a szegénység fogalmát Európában. Ezért országonként meg lehet állapítani, hogy ki számít szegénynek, de szegény európai az unióban hivatalosan nem létezik - hívják fel a figyelmet a közgazdászok. A helyzet a legrosszabb Szlovákiában, Írországban és Görögországban, ahol a lakosság 21 százaléka él szegénységben. Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban is 19 százalékos az arány. A 16 százalékos uniós átlaggal szemben a legjobb a helyzet Csehországban, ahol csak a lakosság 8 százaléka tekinthető szegénynek. De nem sokkal marad le a csehek mögött Magyarország, ahol Luxemburghoz és Szlovéniához hasonlóan a csak 10 százalékos szegénységi arány kiemelkedőnek számít. Utánunk következnek a finnek és a svédek (11 százalék), majd Dánia, Franciaország, Hollandia és Ausztria 13 százalékkal. Az úgynevezett relatív monetáris szegénység elsősorban az egyenlőtlenségi arányokat tükrözi vissza egy országon belül. Ezzel magyarázható az, hogy az elmúlt tíz évben a szegénység leginkább Németországban csökkent a növekedés gyengülése ellenére, és a gazdasági fellendülés mellett Írországban növekedett a legjelentősebben. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.