BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Októberre tolódik a döntés

Október elejéig hoz végleges döntést az EU Románia és Bulgária csatlakozásának időpontjáról – közölte tegnap az Európai Bizottság. A két ország reformfolyamatait értékelő jelentés tarthatónak nevezi a 2007. januári csatlakozást, és elismeri a leginkább kritikusnak számító igazságügy területén – elsősorban a korrupció és a szervezett bűnözés visszaszorításában – elért haladást. Ugyanakkor hozzáteszi: a két kormánynak még adni kell néhány hónapot, hogy bebizonyítsa, a reformok visszafordíthatatlanok. Így a júniusi EU-csúcson nem születhet döntés a 2007-es csatlakozásról.

Az alapvetően kedvező brüszszeli értékelés fényében elemzők mégis arra számítanak, hogy tartható lesz a januári céldátum. Ahogy Katinka Barysch, a londoni Centre for European Reform vezető közgazdásza fogalmaz: a beruházók szempontjából nincs igazán nagy jelentősége a politikai szőrszálhasogatásoknak. Erre utal egyebek mellett az is, hogy a jelentés közzététele után a lej azonnal erősödni kezdett. Az Európai Bizottság jelentésében szereplő óvatos megfogalmazás általános vélemény szerint inkább a politikai nyomásgyakorlást szolgálja, mintsem a 2007-es időpont elhalasztását vetíti előre. Persze ha ez mégis bekövetkezne, az ideiglenesen csökkentené a román és a bolgár gazdaság vonz-erejét – figyelmeztet Mugur Isarescu román jegybankelnök. A térségben érdekelt nagyvállalatok szintén a mielőbbi csatlakozás mellett kardoskodnak. Alessandro Profumo, a legnagyobb bulgáriai bankot, a Bulbankkal egyesült HVB Biochimbankot is ellenőrző UniCredito vezérigazgatója sok kollégája véleményét fogalmazta meg, amikor a napokban kijelentette: reméli, hogy a két ország a terveknek megfelelően 2007-ben csatlakozhat az EU-hoz.

A tegnapi döntést egyébként az Európai Bizottságon belül is ádáz vita előzte meg. Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos azt szerette volna, ha egyértelműen megígérik a 2007. ja-nuári belépést Bukarestnek és Szófiának. Bulgáriát különösen dicsérte az igazságügy területén elért „óriási eredményekért”. Bővítésért felelős kollégája, Olli Rehn ezzel szemben úgy vélte, hogy Brüsszelnek továbbra is nyomás alatt kell tartania a csatlakozásra váró két ország kormányát, nehogy azok lazítsanak a célegyenesben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.