Orbán Önvédelmi Testületet hoz létre
Belpolitika. Várhatóan ma jelenti be Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Ezt megelőzően az államfő délelőtt a Sándor-palotában egyeztet a parlamentbe jutott pártok vezetőivel. A koalíciós pártok úgy készülnek, hogy június második felében alakítanak kormányt.
A héten az MSZP és az SZDSZ tovább folytatja az Őszödön megkezdett megbeszéléseket, kisebb szakmai csoportokba tömörülve. Több területen elkészülnek a kormányfő által rendelt előterjesztések, megkezdődnek a költségvetésről és az adójogszabályokról folyó egyeztetések. A koalíció politikusai múlt héten ismerhették meg a Gyurcsány Ferenc által már többször is hivatkozott, előkészített féltucatnyi jogszabálytervezet tartalmát. Lapunkat vezető politikusok úgy tájékoztatták: ezeket szakminiszterek terjesztették elő, a két párt képviselői véleményezték, ám több esetben kiderült, az irányokon a megbeszéléseket követően módosítani kell.
Bátor, mély és átfogó változásokról beszélt tegnap Gyurcsány Ferenc a szocialista majálison. Mint a kormányfő mondta, a kabinetnek lesz bátorsága szembemenni az igazságtalansággal, a reménytelenséggel, s változtatni fognak azon, hogy az állam „ne terhes súlyát”, hanem „felszabadító erejét” érvényesítse. Internetes honlapján a kormányfő elismerte: az állam túlköltötte magát, így vagy csökkenti a kiadásait, vagy növeli a bevételeit. „Csakhogy ami az államnak bevétel, az a másik két jövedelemtulajdonosnak kiadás. Az állam bevételei az emberektől és a vállalatoktól származnak. Ha az állam pozícióját akarjuk javítani, akkor azt rövid távon csak a másik két szereplő rovására tehetjük. Ez hosszabb távon nem igaz, de ez most kevésbé érdekes. De mondhatom fordítva is: ha hosszabb távon növelni szeretnénk az emberek és a vállalatok jövedelmét, akkor rövid távon az államot ráncba kell szednünk” – fogalmazott a kormányfő. Nem ismert ezen kijelentések tartalma, szocialista politikusok azt mondták lapunknak: a miniszterelnök „előkészíti a terepet”, lesznek olyan lépések, amelyek például majd a párt bázisában is megrökönyödést váltanak ki. Ilyen lesz az önkormányzati képviselők számának, javadalmazásának csökkentésére irányuló javaslat.
A Fidesz választási stratégiája szenvedett vereséget, mert a párt nem tudta bemutatni az ország valós helyzetét – mondta Orbán Viktor tegnap. A Fidesz elnöke szerint a „pénz győzött”, a kormánynak „temérdek pénze volt”. Hozzátette még: az ellenfél nemzeti összefogást ajánl majd, hogy „együtt fizessük meg az ő rossz kormányzásának árát”, ám ennek elfogadása árulás lenne, a Fidesz nemet mond. A felépített szövetségről Orbán Viktor nem mond le, akkor sem, ha az most nem előnyt kínál, hanem áldozatot. Társadalmi önvédelmi testületet hoz létre a Fidesz – jelentette még be a pártelnök. TE


