BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán "ördögi kört" talált a gazdaságban

Orbán Krisztián a CEMI kutatásvezetője a tegnapi Az Este adásában elmondta: olyan "ördögi kört" találtak a magyar gazdaságban, amelyet a legtöbb reformjavaslat nem vesz figyelembe. A hagyományos elképzelés szerint a magas költségvetési hiányon az adóterhek növelésével és a költségvetési tételek lefaragásával lehetne úrrá lenni, a CEMI tanulmánya szerint azonban ez gátolná a gazdaság növekedését, ezért a hiánycsökkentés mellett az EU-n belül szinte példátlanul alacsony magyar foglalkoztatottság növelésére koncentráltak.
A szakértők szerint a foglalkoztatás növeléséhez a munkát terhelő adókat kellene csökkenteni, ugyanakkor más adóterületeken kellene növelni a bevételeket. A kiadások csökkentését szolgálná az államigazgatás működési költségeinek lefaragása. A kutatók tapasztalatai szerint nem igaz az, hogy a hiányt elsősorban az egyszeri beruházások növelték meg, az utóbbi időben a folyó kiadások emelkedtek meredeken.
A CEMI jelentése szerint 90 ezer fős leépítésre volna szükség az állami szférában, a kutatók számításai szerint az állásukat elvesztők fele egy éven belül munkát találna a magánszférában. Az állami szférában maradók béreit két évre fagyasztaná be a program. Az egészségügyben a vizitdíj bevezetését javasolják, hogy a tb-ből kimaradók is hozzájáruljanak a rendszer működtetéséhez. Az szja felső határának kitolásával 150-200 ezer fővel növelhető lenne a foglalkoztatottság - áll a jelentésben. A szakértők úgy vélik, inkább legyen valaki részmunkaidőben foglalkoztatott, mint hogy teljesen kimaradjon a rendszerből. A kutatók szerint összességében 1100-1200 milliárd forinttal lehetne csökkenteni a hiányt, ha pedig ez sikerül, Magyarország újra Európa élvonalába kerülne. A javaslatcsomag szerint GDP-arányosan mintegy 3,5-4 százalékos hiánycsökkentésre lesz szükség a gazdaságpolitika hitelének helyreállítására.
Ugyanakkor a hiánycsökkentési terv összegét további 1,5 százalékkal emeli, hogy a foglalkoztatás terheinek csökkentésére további 1,5 százalékkal kevesebb állami bevétellel kell számolni. A kutatók szerint tervezetüket az új kormány megalakulásától, azaz június 15-től azonnal végre lehet hajtani, az adóemeléseket pedig 2010-re már meg is lehet szüntetni. (hirado.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.