Pontosan könyvelték a pénzügyi mozgásokat
Nem voltak annyira kaotikusak a pénzügyi mozgások – mondta tegnap a Fővárosi Bíróságon Mészáros János, a brókerper negyedrendű vádlottja, aki Kerék Csabával együtt látta el a Britton Kft. ügyvezetői teendőit. A pénzek „könyvelt környezetből mentek könyvelt környezetbe”.
A kft.-vel kapcsolatban álló cégek – mint például a Betonút Rt. – átutalásai a Washington állambeli bejegyzésű és székhelyű Britton Interinvest Llc.-hez érkeztek, onnan annak magyar leányvállalatához a Britton Kft.-hez mentek tovább. De a sok pénzmozgás miatt, mint elhangzott, előfordulhattak számlaszámtévesztések is. A Britton Interinvest – amelynek bevételi forrása a Betonút Rt.-től és Kulcsár vagyonából származott – egy keretszerződés alapján öszszességében milliárdos nagyságrendű összeget bocsátott a budapesti, eredetileg Írországban bejegyzett Montrade Ltd. és Balmoral Llc. rendelkezésére, hogy azok majd befektetik. E pénzek útját Mészáros nem követte nyomon, nem az ő feladata volt. Egyébként az Interinvest tevékenységének csupán egy szeletét látta át, bár – Kerékkel együtt, meghatalmazással – képviselte a céget. Ő maga elsősorban a saját tevékenységét érintő ügyleteket dokumentálta.
Befektetési tanácsokkal látta el Kulcsárt, akit akkor ismert meg, amikor a K&H Befektetési Rt.-nél dolgozott. Miután állását elvesztette, Kulcsár invitálta, hogy leendő cégében szüksége lenne a szaktudására. A washingtoni Britton Interinvestet a budapesti Britton Kft. megalapítására hozta létre Kulcsár. A vállalkozás először a K&H Banknál, majd más hitelintézetnél is nyitott számlát. Mészáros számára nagy kihívás volt Kulcsár ajánlata. A cégbe Kulcsár adta az anyagi hátteret és ő hozta a befektetési lehetőségeket – nagy emberek órákig álltak sorban nála, hogy ügyfelei lehessenek –, Kerék Csaba volt a stratéga. Mészárosnak véleményezni kellett a lehetőségeket. Nem ő, hanem Kulcsár döntött.
Az ügyészség különösen nagy értéket meghaladó, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja Mészáros Jánost, aki nem ismerte el bűnösségét. KK


