Reform a közbeszerzéseknél
A jogorvoslati lehetőségek kiszélesítését javasolja a közbeszerzési eljárásoknál az Európai Bizottság. Az irányelvtervezet több lehetőséget adna felülvizsgálati eljárás kezdeményezésére a közbeszerzési versenytárgyalások vesztesei (vagy a versenytárgyalás elmulasztása esetén az ügyletből kiszorult versenytárs cégek) számára, ha úgy látják, hogy az adott kormányzati szerződést nem szabályszerűen ítélték oda.
Brüsszel szerint a jelenlegi eljárások fő hibája, hogy a szerződések nem megfelelő eljárás keretében történő odaítélésekor a megkárosított társaság csak veszteségeinek felülvizsgálatát kérheti, amelybe nem tartozik bele a pályázat újbóli megnyitása. A jogszabálytervezet szerint legalább tíz napnak kellene eltelnie a döntés meghirdetése és a szerződés hivatalos megkötése között. Ebben a közbenső időszakban a szerződéskötő hatóságnak tájékoztatnia kell a többi pályázót a döntéséről, és lehetővé kell tennie számukra, hogy panaszaikkal egy felülvizsgálati testülethez fordulhassanak, ahol akár a szerződés megkötésének felfüggesztését is kérhetnék. Sürgős esetekben ez a közbenső időszak hét napra csökkenhet. Brüsszel becslése szerint a közbeszerzési pályázatok értéke 2002-ben az EU GDP-jének 16 százalékát, vagyis 1500 milliárd eurót tett ki. Az EU belső piaci biztosa, Charlie McCreevy egyre gyakrabban szólít fel a közbeszerzési eljárások minél nyitottabbá tételére. Tavaly Brüsszel több tagállamot is – köztük Német-, Olasz-, Svéd- és Spanyolországot – figyelmeztetett az unió közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályainak betartására. Emellett McCreevy arra is kérte a tagországokat, hogy féltve őrzött védelmi közbeszerzési piacukat tegyék minél nyitottabbá.
A most közzétett irányelvtervezetet még a miniszteri tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A magyar munkaadói szervezetek támogatják a brüsszeli terveket
Szili Márta, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) ügyvezető igazgatója arról számolt be a Világgazdaságnak, hogy a JVSZ üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését a közbeszerzési eljárások hatékonyabbá tételével kapcsolatban.Valóban szükség van a jogorvoslati lehetőségek kiszélesítésére, ezt szinte nap mint nap érzékeli a JVSZ a tagok jelzéseiből. Elsősorban a kis- és közepes vállalkozások szorulnának hathatósabb jogi támogatásra, ám a tapasztalatok szerint ez a kör gyakran még a meglévő lehetőségeket sem használja ki. Nem akarnak ujjat húzni a kiíróval, nem kívánnak konfrontálódni, hiszen legközelebb is pályázni szeretnének.
A JVSZ egyébként gyűjti a közbeszerzési anomáliákkal kapcsolatos jelzéseket, és a közeljövőben újjáalakuló közbeszerzési bizottságuknak az lesz a fő feladata, hogy javaslatokat tegyen a helyzet javítására. Ám ennél is fontosabb, hogy javuljon a hazai közbeszerzési kultúra.
Lepsényi István, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) soros elnöke úgy véli: legfőbb ideje, hogy javuljon a közbeszerzési eljárások rendje, méghozzá jelentős mértékben. Túlságosan bonyolultak a felülvizsgálati eljárások: flottabb, gyorsabb rendet kellene kialakítani.
Egyéb szempontból is változtatni kell azonban az itthoni eljárásokon, rendkívül bürokratikus és hosszadalmas a folyamat. Emellett gyakran tapasztalható, hogy szakmai oldalról nem készítették elő a kiírásokat.
Az pedig különösen vitatható, hogy a külföldi pályázókkal szemben folyamatosan kedvezőtlen pozícióba kerülnek a hazai vállalkozások. Ez éppen fordítva van az Európai Unió más országaiban. A VOSZ már kidolgozta arra vonatkozó törvénymódosító javaslatát, hogy a magyar cégek lehetőleg előnyösebb helyzetbe kerüljenek, illetve semmiképpen se legyenek hátrányban. Várjuk, mi lesz ennek a sorsa.
Valóban szükség van a jogorvoslati lehetőségek kiszélesítésére, ezt szinte nap mint nap érzékeli a JVSZ a tagok jelzéseiből. Elsősorban a kis- és közepes vállalkozások szorulnának hathatósabb jogi támogatásra, ám a tapasztalatok szerint ez a kör gyakran még a meglévő lehetőségeket sem használja ki. Nem akarnak ujjat húzni a kiíróval, nem kívánnak konfrontálódni, hiszen legközelebb is pályázni szeretnének.
A JVSZ egyébként gyűjti a közbeszerzési anomáliákkal kapcsolatos jelzéseket, és a közeljövőben újjáalakuló közbeszerzési bizottságuknak az lesz a fő feladata, hogy javaslatokat tegyen a helyzet javítására. Ám ennél is fontosabb, hogy javuljon a hazai közbeszerzési kultúra.
Lepsényi István, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) soros elnöke úgy véli: legfőbb ideje, hogy javuljon a közbeszerzési eljárások rendje, méghozzá jelentős mértékben. Túlságosan bonyolultak a felülvizsgálati eljárások: flottabb, gyorsabb rendet kellene kialakítani.
Egyéb szempontból is változtatni kell azonban az itthoni eljárásokon, rendkívül bürokratikus és hosszadalmas a folyamat. Emellett gyakran tapasztalható, hogy szakmai oldalról nem készítették elő a kiírásokat.
Az pedig különösen vitatható, hogy a külföldi pályázókkal szemben folyamatosan kedvezőtlen pozícióba kerülnek a hazai vállalkozások. Ez éppen fordítva van az Európai Unió más országaiban. A VOSZ már kidolgozta arra vonatkozó törvénymódosító javaslatát, hogy a magyar cégek lehetőleg előnyösebb helyzetbe kerüljenek, illetve semmiképpen se legyenek hátrányban. Várjuk, mi lesz ennek a sorsa. -->


