BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövidülhetnek a kontraktusok

A német vállalatvezetők munkaszerződésének futamideje akár tetemesen is csökkenhet, ha a kormány egyik illetékes bizottsága jóváhagyja az erre irányuló indítványt. A vállalatvezetési és ehhez kapcsolódó etikai ügyek vizsgálatára létrehozott testület (Regierungskommission Deutscher Corporate Governance) legközelebbi, június 22-én tartandó ülésére készített előterjesztés szerint a jelenlegi öt helyett három évre szóló megbízásokat kellene adni a vállalatvezetőknek.

Az elképzelést ismertetve a Financial Times megállapítja, hogy a változtatással a német munkaügyi gyakorlat adott pontja jobban összhangba kerülne az érvényes nemzetközi gyakorlattal. A megbízás ideális időtartamáról továbbra is vita folyik. Egyesek szerint öt évnél rövidebb idő alatt egy vezető nem tudja igazán igazolni a stratégiája életképességét. Egy a Financial Times által idézett brit tanácsadó szerint viszont két-három év éppen elég lenne. Nagy-Britanniában a legjobbnak tekintett gyakorlat szerint az egyéves vezetői szerződések a leghatékonyabbak.

Az irányítási normák szigorítására hivatott német kormánybizottságot még 2001-ben hozták létre. Bár az általa előterjesztett ajánlások nem kötelezők, be nem tartásukat az érintett cégeknek nyilvánosan indokolniuk kell.

Németországban a vállalatvezetők számára hagyományosan nagyfokú védelmet nyújtanak a munkaszerződések, főleg az idő előtti elbocsátásokkal szemben. Ilyen esetekre a legtöbb megállapodás előirányozza, hogy a szerződéses megbízás hátralévő idejére jár a vezetői fizetés, ha a munkaviszony idő előtt megszűnne.

Mint a Financial Times emlékeztet, a vállalatvezetésre alkalmazott nemzetközi normákat Németországban is egyre szélesebb körben követik. Történik mindez azért, mert a nő a külföldi befektetők jelenléte.

Legutóbb a Hermes brit befektetési alap írt levelet a Volkswagen felügyelőbizottságának, amelyben bizonyos vezetési praktikák kivizsgálását követelte. A levél választ sürget arra, hogy milyen körülmények és indokok hatására nevezték ki Wendelin Wiedeking Porsche-vezérigazgatót a VW felügyelőbizottságába. A cég közelgő közgyűlése előtt további vizsgálati indítványt is előterjesztettek, ezekben Ferdinand Piech felügyelőbizottsági elnök tevékenységét és szerepét firtatják.

A Hermes attól tart, hogy a kinevezések során a Porsche összejátszik a VW másik nagy tulajdonosával, a részvények 18 százalékát birtokló alsó-szászországi kormánnyal, amellyel együtt közel 40 százalékos tulajdoni hányadot tartanak fenn.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.