Sokan akarják az eurót
Az árfolyamkockázat megszűnése, jobban kiszámítható kereskedelmi kapcsolatok: ez az, amiért az eurónak joggal van számos rajongója Közép- és Délkelet-Európában. A szlovének 96 százaléka tekinti kívánatosnak a közös fizetőeszköz bevezetését, s az egykori jugoszláv tagköztársaságban ez nem csupán álom, mert már 2004 júniusában csatlakoztak az ERM II valutarendszerhez, és előreláthatólag már jövő januárban feláldozzák a tolárt az euró kedvéért. Ezt a lépést ugyan Észtország és Litvánia is bejelentette, azonban a két országban a felmérésre válaszolók nincsenek egyöntetűen meggyőződve, hogy ez sikerül is majd: Rigában 80 százalékban, Tallinnban mindössze 66 százalékban tartják tarthatónak ezt az időpontot.
Mindezek ellenére Szlovénia után ebben a két országban tartoznak a vállalatvezetők a közös fizetőeszköz leginkább elkötelezett támogatói közé Szlovákia, Magyar- és Csehország előtt, bár utóbbi országokban még pár évet kell várni az euróra. Szlovákiában a válaszadók 2009-et tekintik valószínűnek, Csehországban 2010-et, míg Magyarországon a válaszadók a kormány által kitűzött 2010-es céldátum és 2012 között ingadoznak. GE


