BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Spórolni kezd az Országgyűlés

Évente 40-50 millió forintot takaríthat meg az Országgyűlés, ha a jelenlegi huszonötről 18-19-re csökkenti az állandó bizottságai számát, s bár a tétel elenyészőnek tűnik, a politika itt kezdheti a „spórolásról” szóló demonstrálást. A 2002–2006-os ciklusban működtetett testületek számával rekordot döntött a palament, hiszen a rendszerváltáskor 19 bizottsággal kezdte működését, az Orbán-kormány alatt 23 dolgozott. A bizottsági struktúra és a tagok száma mindig az új parlament pártjainak megállapodásán múlik, általában a kormánypártok tesznek javaslatot a felépítésre, igyekeznek lefedni a kormányzati struktúrát. A szabályok szerint hét feladatkörre testületet kell életre hívni (költségvetés, külpolitika, alkotmány, unió, mentelmi, honvédelmi, nemzetbiztonsági ügyek), a többi már a pártok közötti alkudozás kérdése. A parlamenti erők ma kezdik egyeztetéseiket.

A kormányoldal a nyilatkozatai szerint kevesebb állandó bizottsággal működtetné az új ciklusban az Országgyűlést, a számítások szerint egy ilyen grémium megszüntetése egy évben 5,5-6 millió forintos spórolást jelent a szakértői, alkalmazotti költségeken. Az még nincs eldöntve, hogy emellett a képviselői juttatásokat is csökkentsék-e, ám egyes vélemények szerint ezen nem indokolt változtatni. Jelenleg ugyanis havonta 397 ezer forint az átlagos bruttó képviselői juttatás, ugyanez az összeg egy minisztériumi főosztályvezető esetében 560 ezer forint.

A számításokhoz hozzátartozik, hogy az elmúlt négy évben a 25 bizottságban 496 bizottsági hely volt: 197 képviselő csak egy testületben vállalt munkát, 141 kettőben, 6 háromban, 43 pedig nem volt bizottsági tag. A szabályok szerint egy honatya maximum két állandó bizottsági tagságért vehet fel pótdíjat, egy-egy ilyen a tiszteletdíj 40 százalékát jelenti (az integrációs, az alkotmányügyi, a költségvetési bizottságban ez 80 százalék). Ha a jelenlegi helyek számát 350-380-ra csökkentik, akkor elvileg mindenkinek jut egy hely, hiszen miniszterek, államtitkárok, frakcióvezetők nem dolgoznak bizottságokban. Megtakarítást jelentene tehát, ha a képviselők csak az egy tagság után kapnának juttatást, ám az nem cél, hogy a honatyák javadalmazása visszaessen, ezért szólnak a kalkulációk csak az alkalmazotti, szakértői költségek megtakarításáról.

A parlament május 16-án tartja alakuló ülését, ezen nem feltétlenül kell dönteni a bizottsági struktúráról (s várhatóan nem is tudnak), ám a kormány megalakulásához már szükség van erre: meg kell tárgyalnia a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénytervezetet, meg kell hallgatnia a miniszterjelölteket. A kormányzati struktúra jövő hét vége felé alakulhat ki. TE

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.