BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szolidaritás címen bújtatva emelnék a társasági adót

Szolidaritási adó bevezetését látná szívesen több minisztérium – értesültünk. A több tárcánál megfogalmazódott elképzelés szerint a vállalkozásoknak e jogcímen nyereségük után néhány százalékpontnyi közterhet kellene az államkasszába utalniuk. Az elnevezést az magyarázza, hogy az üzleti szférát „megkérnék” (gyakorlatilag előírnák neki): a költségvetés nehéz helyzetére való tekintettel vegye ki a részét az államháztartás lyukainak befoltozásából. Az intézkedés a jelenleg 16 százalékos társasági adó megemelését jelentené. Úgy tudjuk, a hatálybaléptetéssel nem várnának 2007-ig, már az idén év közben meglépnék. A kivezetéssel nem sietnének: néhány évig élne az elvonás.
A költségvetésre gyakorolt hatás az alkalmazandó adókulcstól függne. A társasági adó egy százalékpontos növelése évi mintegy 30 milliárd pluszbevételt hozhat a büdzsének, így például három százalékpontos szolidaritási adó meghonosítása egy év alatt 90 milliárd forinttal rövidítené meg az üzleti szférát. Az idei hatálybalépés legkorábban szeptember 1-jétől lehetséges – egyrészt az adótörvény-módosítás normál parlamenti ügymenettel öt hetet igényel, emellett az adóemelés a kihirdetéstől számítva legkorábban 45 nappal léphet életbe. Ezért a 2006-os költségvetési egyenleget legjobb esetben is néhány tízmilliárd forinttal javíthatja csak az intézkedés.
Nem kell túlságosan visszamenni az időben példáért arra, hogy a kormányzat a vállalkozói szféra megsarcolásával kívánja enyhíteni a kritikus helyzetben levő büdzsé gondjait. A korábbi pénzügyminiszter, Draskovics Tibor még 2004 őszén állt elő a kétéves banki különadó tervével, amelyet azzal indokolt, hogy a hitelintézetek duzzadó profitjában érzékelhető szerepet játszottak bizonyos instrumentumokkal kapcsolatos állami támogatások. Ennek „ára” tavaly 35,6 milliárd forint volt a bankoknak és a takarékszövetkezeteknek, az idén pedig 36,1 milliárdra számítanak tőlük.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.