BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezer tanulónak lesz helye 2010-ig

A külföldi tulajdonú németországi vállalatoknál a következő öt évben mintegy tízezer szakmunkástanulónak kívánnak képzési lehetőséget biztosítani az Aktívan a képzési helyekért nevű kezdeményezés révén – állapodott meg a németországi külföldi vállalkozók szövetségeinek tizenkét képviselője, a DIHK elnöke, Ludwig Georg Braun a német kormány képviselőivel. A külföldi vállalkozóknak egyre nagyobb a jelentőségük Németországban, hiszen a kilencvenes évek óta számuk kétszeresére nőtt, és ma már 300 ezer vállalatot képviselnek, de az üzemi képzésből – nemzetiségüktől függően – 6 és 15 százalék közötti arányban vesznek részt. „A szakképzés területén tapasztalatlan vállalatoknál sok esetben szükség van a tanácsadásra és támogatásra, mert nem ismerik kellően a németországi képzési rendszerünket. Az ipari és kereskedelmi kamarák a betelepült külföldi vállalatokért felelős megbízottaikkal közvetlenül nyújtanak felvilágosítást.”

A külföldi származású fiatalkorúak közel 37 százaléka ma még nem szerez szakképesítést, ezt az arányt pedig jelentősen csökkenteni kell. „A külföldi vállalkozók nemcsak a feszült szakképzési helyzet megoldásában segítenek, hanem fontos példaképet is jelentenek.” Andreas Strom oktatási államtitkár a közös kezdeményezésben szintén komoly lehetőséget lát: „A külföldi vállalatokban kínált szakképzést koordináló szervezetünkkel már 5700 új képzési helyet hoztak létre.”

Kemál Szahin, a Török–Német Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke szerint a kezdeményezés kedvező platformot kínál a németországi külföldiek vállalkozói szövetségeinek a közös szakképzési stratégiák kidolgozására. „A belátható demográfiai változások tükrében a németországi külföldi vállalatoknak is fokozott erőfeszítéseket kell tenni a szakmunkásigényük biztosítására.” ERT

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.