BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több a kelleténél a kiosztott kibocsátási kvóta

CO2-kereskedelem. Az EU-tagállamok többnyire lazán mérték a területükön tevékenykedő vállalatok számára a szén-dioxid-kibocsátási kvótákat, mert a nyilvántartás első, tavalyi évében a cégek összességükben nem érték el a terhelhetőségi korlátokat. Az Európai Bizottság tegnap tette közzé a jelentését a 2005–2007-es szabályozási időszak első évének adatairól, amelyek mindazonáltal nem tartalmazzák Ciprus, Luxemburg, Málta és Lengyelország teljesítését.

A 21 tagállamban 8980 szén-dioxidot kibocsátó vállalat (az érintettek több mint 99 százaléka) adta le a tavalyi tényszámait az előírt, április 30-i határidőre. A beérkező adatok szerint az időben jelentő tagországok érintett cégei összesen 1,785 milliárd tonna szén-dioxidot juttattak a levegőbe 2005 során, ez 44 millióval marad el a kiadott kvótáktól. A terhelhetőségi sémát eredetileg úgy állították össze, hogy az engedélyezett szintet túllépő vállalatoknak a kvóták kereskedelmére a tavalyi év elején elindított piacon kelljen megvásárolniuk a pótlólagos szén-dioxid-kibocsátási engedélyeket. Egytonnányi kvóta korábban 30 dollárba került, az érték azonban mára 9 dollár körüli szintre esett, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a tagországok kormányai általában bőkezűen osztogatták a kereteket.

A Magyarországon kiadott kvóták 30,2 millió tonnás éves kibocsátásra szóltak, a tavalyi tényleges terhelés azonban csak 25,7 millióra rúgott; Németország esetében a két szám 495 millió, illetve 473 millió tonna volt. Nagy-Britanniában a tavalyra allokált 209 millió tonnával szemben a tényleges kibocsátás 242 millió tonna volt, ez máris olyan vitát váltott ki, hogy az egész keretet aukcióban kellett volna értékesíteni. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.