Tony Blair egyelőre marad
Utódlás. Elutasította távozása időpontjának megnevezését Tony Blair brit miniszterelnök. A tegnapi bejelentésre azt követően került sor, hogy a Munkáspárt több mint ötven parlamenti képviselője a sajtóban is megjelent levelükben azt követelték a kormányfőtől: pontosan jelölje meg távozásának idejét. A múlt heti önkormányzati választásokon elszenvedett súlyos vereség (VG, május 8., 4. oldal) után megfogalmazott levélben a képviselők arra is felszólították Blairt, hogy egy éven belül adja át posztját Gordon Brown pénzügyminiszternek. A kormányfő igen veszélyesnek titulálta a képviselők követelését, mivel szerinte az időpont kijelölése a kormány munkáját veszélyeztetné. Blair a tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta: a kormányrúd Brownnak történő átadása jóval a 2010 közepén esedékes következő parlamenti választás előtt került sor. Arra a kérdésre, hogy Brown továbbra is a kiszemelt utód, Blair határozott igennel válaszolt. Blair arra kérte a munkáspárti képviselőket: hagyják, hogy a jelenlegi kormány végigvigye programját, köztük a felsőház átalakítását, a nyugdíjrendszer megváltoztatását és az új energiastratégia elfogadását.
A Blair távozását követelő hangok azután erősödtek fel, hogy a Munkáspárt a múlt heti önkormányzati választásokon a legrosszabb eredményt érte el Blair 1997-es hivatalba lépése óta. A kormányfőcserét követelő hangok elégedetlenek a jelenlegi kormány oktatási és egészségügyi politikájával, illetve Blairt okolják a párt népszerűségvesztéséért. A hét végén
közzétett közvélemény-kutatási eredmények szerint a választók 53 százaléka szerint egy éven belül távoznia kellene Blairnek, 24 százalékuk pedig azt szeretné, ha a következő parlamenti választások után is maradna a jelenlegi kormányfő.
Gordon Brown, a kijelölt utód a rebellis képviselők levelével kapcsolatban a pártegység fontosságára hívta fel a figyelmet, és óvott a belharcok veszélyétől. Elmondta: ő sem tudja, mikor távozik posztjáról a kormányfő. A választási vereséget értékelve ismét a Munkáspárt megújítására szólított fel. Szerinte mind a mostani helyhatósági és a tavalyi parlamenti választáson is jobban kellett volna szerepelnie a pártnak.


