BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább szárnyalt az ipar

Márciusban tovább szárnyalt az ipar. A termelés volumene – a szezonális sajátosságok és az eltérő számú munkanapok hatását kiszűrve – 1,5 százalékkal haladta meg a februári szintet. Az egy évvel korábbi eredményhez képest 11,3 százalékos a növekedés. A kedvező tendencia mögött a nyugat-európai élénkülés áll, és még az sem kizárt, hogy ennek hatására az idén – hat év után először – ismét két számjegyű lesz az éves átlagos dinamika.
Az előzetes adatokból még nem látszik, hogy márciusban mi jelentette a húzóerőt, de feltehetően ezúttal is az exportértékesítések játsszák a fő szerepet. A kilátásokról szintén a jövő héten megjelenő részletes adatokból tudhatunk meg többet, az mindenesetre biztató, hogy az év első két hónapjában több új szerződést kötöttek, mint egy esztendővel korábban, vagyis a külső kereslet egyelőre stabilnak látszik.
Az egyik legérdekesebb kérdés, hogy az idei magasabb lendület már elegendő lesz-e ahhoz, hogy az ipar nettó munkaerő-kibocsátó pozíciója megváltozzon. Tavaly ugyanis az összességében jó teljesítmény ellenére is csökkent a foglalkoztatottság – elsősorban a könnyűipari ágazatok elbocsátásai miatt. E szempontból kedvező fordulatra az idén sem számíthatunk, hiszen a távol-keleti országokkal szemben akkor sem lehetne bérversenyt nyerni, ha a minimálbér nem emelkedne minden évben dinamikusan. Ugyanakkor a folyamat intenzitása enyhülhet, és akkor a szektor összességében emelkedő foglalkoztatottságot produkálhat. MI

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.