BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány adta, most elveszi: Még mindig jobban élünk...

Az elmúlt években azt megelőzően soha nem látott ütemben nőtt a reálbér, ezért az állami túlköltekezést bírálták is a szakértők. A kormány így végül is abból vesz vissza, amit korábban adott. 2002-ben a nettó átlagkereset 77 622 forint volt. Azóta - ha csak az inflációt követik a bérek - 15,8 százalékos emelkedésre lett volna szükség, hogy a reálbérek szinten maradjanak (2003-ban 4,7, 2004-ben 6,8, 2005-ben 3,6 százalék volt az infláció, ráadásul a számításnál figyelmen kívül hagytuk, hogy a 2002-es bázis évben a nettó átlagbér alakulásában jelentős szerepe volt a 100 napos programmal végrehajtott bérfejlesztésnek). Azaz ahhoz, hogy ma ugyanúgy éljünk, mint 2002-ben, statisztikailag "elég lenne" az összesen 15,8 százalékos inflációnak megfelelően 12 295 forinttal többet keresnünk. Egész pontosan 89 917 forintot. Ezzel szemben áll a mai 112 496 forintos átlagkereset. A megszorítás tehát most hiába jelentős, 2002-höz képest - még a csomag után is - minden átlagos keresetű állampolgár pluszban marad. A kétkeresős, 2,67 fős átlag magyar család tehát a reálbér-emelkedésnek köszönhetően 2002-höz képest 45 158 forint plusszal gazdálkodhat, amiből most számításunk szerint 14 376-ot vesz el a kormány. Ha úgy tetszik, a négy év alatt elért reálbér vagy életszínvonal növekedés közel harmadára kell lemondani. (Index)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.