BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén csúcsra jár a közbeszerzés

Az év első öt hónapjában 71 százalékkal több közbeszerzési eljárást fejeztek be, mint a tavalyi azonos időszakban – derül ki a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. gyorsjelentéséből. Értékben az idei csaknem 660,2 milliárd forint, közel a duplája a 2005. január–májusi összegnek.

A Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója a közbeszerzések első öthavi dinamikus növekedését azzal magyarázta lapunknak, hogy az első negyedévben sok, tavalyról áthúzódó eljárást hirdettek ki. Tunyogi László azonban a makrogazdasági környezet miatt a közbeszerzések megtorpanására számít. Emlékeztetett arra: központosított autóbeszerzések a megszorító intézkedéseket megelőzően sem voltak már. Az idei közbeszerzéseket befolyásolják a metrótenderek, valamint a MÁV bejelentett rekonstrukciója.

Némileg másként látja a helyzetet a Közbeszerzések Tanácsának (KT) elnöke. Berényi Lajos szerint az egyensúlyjavító intézkedéseknek lehet ugyan mérséklő hatása bizonyos területeken, de ezzel ellentétes tendenciát eredményeznek az EU-s támogatások. A KT egyébként – az eddigi szokásnak megfelelően – a félévi adatok alapján összegzi és értékeli a közbeszerzési folyamatokat – mondta el Berényi Lajos. Ez július elejére készül el. Nem titkolta azonban, hogy viszonylag gyors növekedésre számít, különösen a beruházásoknál. Az idei közbeszerzések értékét továbbra is 1500-2000 milliárd forintra prognosztizálja.

A Hírbörze adatai szerint az eljárások darabszáma minden típusnál emelkedett. Kimagasló a növekedés a hirdetés nélküli tárgyalásos, a meghívásos gyorsított és az egyszerű eljárásoknál. Az utóbbi kettőben már az idei első öt hónap alatt sikerült meghaladni a tavalyi teljes évi szintet. A közbeszerzések értéke is minden típusban emelkedett. Darabszámban Somogy, értékben Vas megyében volt a legnagyobb a növekedés. A közbeszerzések mindkét mutatójában továbbra is messze az építőipar áll az első helyen. A darabszám szerinti idei öthavi toplista élén a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás van. Az ellenszolgáltatás értéke alapján a járműalkatrész, az üzemanyag, a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás, a gyógyszer a sorrend.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.