BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetőink a szomszédban

Az elmúlt időszakban arányaiban pozíciót veszítettek ugyan a magyar befektetések a teljes romániai működőtőke-állományon belül, de ez nem a magyarországi vállalkozások érdeklődésének lanyhulására vezethető vissza, hanem arra, hogy Románia az uniós csatlakozással mind vonzóbb célpontja az invesztoroknak. A szomszédos országba már tavaly is minden eddigi rekordot megdöntő összegű FDI áramlott (5,2 milliárd euró), az idén az első negyedévben folytatódott a trend: három hónap alatt az értéke már elérte az 1,7 milliárdot. Mindezek fényében értékelendő, hogy Magyarország tavaly év végén a tőke nagysága szerint a 13., a vállalatok száma alapján pedig a 7. legjelentősebb külföldi befektető volt a szomszédos országban – vonta meg a mérleget Skapinyecz Péter, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Közhasznú Társaság szakértője. Az ottani cégbíróság adatai szerint tavaly év végén 367 millió euróra rúgott a magyar bejegyzett tőke értéke, ugyanakkor korábban olyan adat is napvilágot látott, hogy valójában mintegy nyolcszázmilliónyi magyar működő tőke van már jelen a román gazdaságban.

A jövőben ennek megsokszorozódása várható – már annak nyomán is, hogy beindulhat a Trigránit ingatlanfejlesztő részvénytársaság egymilliárd eurósra becsült projektje Bukarestben. Az Esplanada City Centerről nemrég aláírt megállapodás állami és privát együttműködési modell (PPP) keretében végrehajtandó fejlesztést jelent, egy új belváros kialakítását, ahol bevásárlóközpont, lakások, irodák, szórakozási, kulturális és pihenési lehetőségek lesznek.

Tény, hogy a magyar vállalkozások továbbra is élénken érdeklődnek a romániai befektetések iránt, s már korántsem csak Erdélyig merészkednek el – mondta Skapinyecz. Mind több magyar vállalkozás igyekszik részint új piacokat szerezni magának, részint pedig versenyképesebbé tenni a termelését. Gyakran nem a teljes gyártást teszik át a szomszédos országba, hanem annak csak a munkaigényesebb részét. A kvalifikált munkaerő még mindig viszonylag olcsó, dacára annak, hogy a bérköltség tavaly 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest, s az idén is hasonló arányra számítanak. S munkaerőből van kínálat is, bár az egyes régiók között ezen a téren is nagyok a különbségek. Például a határ menti térségekben a munkanélküliség már csak 2-3 százalékos. Igaz azonban az is, hogy a hivatalos statisztikák szerint a lakosságnak még mindig 35-40 százaléka él mezőgazdasági munkából, azaz még jelentős tartalék van. A befektetőknek kedvező az is, hogy bár folyamatosan emelkednek az ingatlanárak, még mindig megéri ez a fajta invesztíció is. Már kezd fékeződni az áremelkedés dinamikája, lassan kialakul a kereslet-kínálat összhangja – jelentette ki Skapinyecz Péter.

Viszonylag egyszerű és olcsó a cégalapítás: egyablakos ügyintézési rendszer működik ugyanis, s ma még mintegy kétszázezer forintból (száz új lej durván 7400 forint) lehet részvénytársaságot alapítani – mondta a szakértő, hozzátéve: várhatóan azonban hamarosan megdrágul. Mindenesetre a magyar érdekeltségű vállalkozások mintegy 98 százaléka kft.

Skapinyecz buzdítja a külföldi terjeszkedést fontolgató magyar vállalkozásokat, hogy keressenek lehetőségeket a szomszédos államban. Ám arra határozottan felhívja a figyelmet, hogy feltétlenül helyi ügyvéd közreműködésével lépjenek. Ez segíthet részint a bürokratikus akadályok leküzdésében, részint a helyenként kusza tulajdoni – főként ingatlantulajdoni – viszonyok átlátásában. Ugyanis igen sok a per alatti ingatlan, s még mindig zajlik a visszaszolgáltatás: különböző közösségeknek, önkormányzatoknak, egyházaknak és magánszemélyeknek is szolgáltatnak vissza erdőket, földeket, ingatlanokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.