Brüsszel szétdarabolná az energiakonszerneket
Energetika. Határozottan el kell különíteni az energiatermelést az elosztóhálózatoktól – szorgalmazza az a jelentés, amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra Brüsszelben. A Günter Verheugen ipari és Neelie Kroes versenyügyi biztos által jegyzett dokumentum a nemzeti kormányok és az ágazat képviselőinek véleményét is tükrözi. A benne foglaltak ugyan nem kötelező erejűek, ám Verheugen szóvivője a Handelsblattnak azt mondta, hogy szükség esetén jogszabályokkal is kikényszerítik az ajánlások megvalósulását.
A jelentés elsősorban azt kifogásolja, hogy a legtöbb tagországban nem hajtották végre kellő mértékben a földgáz- és villamosenergia-piacra vonatkozó uniós szabályozást. Ennek értelmében az energetikai cégeknek egyértelműen el kell különíteniük termelő, illetve elosztó- részlegüket. Nagy-Britannia a tulajdonlás tekintetében is kettéválasztotta a két funkciót, másutt azonban az egy cégen belüli szétválasztással is gondok vannak.
A brüsszeli anyag a 2005 elején megindult szén-dioxid-emissziós kereskedelem átalakítását is felveti. A szakértők szerint a kisvállalkozásokat mentesíteni kellene a rendszerben való részvétel terhe alól, a többi cég kibocsátási jogainak megállapításakor pedig nagyobb figyelmet kellene fordítani az adott ágazatban érvényesülő versenyhelyzetre. VG


