BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csomag: 30 százalékkal emelkedik a gáz ára, új adók

Nincs szükség sokkterápiára, de a korábban bejelentett adócsökkentési programot el kell halasztani - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szombati ülésén. A kormány több hosszú és rövid távú reformot hajt végre - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A hosszú távú reformok közé sorolta a közigazgatás, a közszolgáltatások, és az egészségügy átalakítását, valamint a nyugdíjreform előkészítését. A rövid távon is ható változások közül megemlítette az államreform részeként a nem "fűnyíró elv" szerint végrehajtott kiadáscsökkentést, a közteherviselésbe bevontak számának növelését, a jövedelmek érdemi kifehérítését és az általános adószintek növelését.

Augusztustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára - jelentette be a miniszterelnök.

A központi költségvetési intézmények átszervezésével, a hasonló feladatot ellátó intézmények összevonásával és 32 feleslegessé vált intézmény megszüntetésével 2008-ra 12.500-zal csökken a dolgozók létszáma és 37 milliárdal forinttal mérséklődnek a működési költségek - közölte.

Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy az adócsökkentésen kívül a már korábban elhatározott programokat a kormány folytatja. Példaként említette a bérek felzárkóztatását, a nyugdíjkorrekció folytatását, az önkormányzati, a közigazgatási változások elindítását és az oktatási reform folytatását.

Az áfa 15 százalékos kulcsát 20 százalékra kívánja növelni a kormány, de az 5 százalékos áfa-kulcs és az oda sorolt termékek köre - igy többek közt a gyógyszerek, folyóiratok, tankönyvek - nem változik - jelentette be Gyurcsány Ferenc. Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-től 15 százalékról 25 százalékra kívánja növelni a kormány. Az ekho nem változik.

Jövőre az APEH 10.000 adózónál rendel el vagyonosodási vizsgálatot, amelynek során összevetik az adózó vagyoni helyzetét az előző években bevallott jövedelmével. Januártól a bevezetnék a házipénztári adót. A jövőben valamennyi társasági adó fizetésére kötelezett cégnek a fennmaradáshoz minimálisan elvárható nyereség után társasági adót kellene fizetnie.

A nyereséges vállalkozások és a 6 millió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek 4 százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelesek.

Szeptember 1-től kerül bevezetésre a kamat- és a tőzsdei árfolyamnyereség adó. Az adó mértéke a kamat és árfolyamnyereség 20 százaléka. A kormány tervei szerint az adóköteles természetbeni juttatások után fizetendő 44 százalékos adó szeptember elsejétől 54 százalékra emelkedik.

A kormány tervei szerint januártól szűkül, illetve változik az igénybe vehető adókedvezmények köre. A tervek szerint a módosítás érinti a szellemi tevékenységhez, a felnőttképzéshez, a számítógép beszerzéshez biztosított kedvezményt.

Egyszeri alkalommal, 10 százalékos különadó megfizetése mellett magánszemélyek és vállalkozások hazautalhatnák eddig külföldön tartott pénzüket.

A kormány azonnali intézkedései az idén 350 milliárd, jövőre 1.000 milliárd forinttal javítják az államháztartás egyenlegét. A kormányfő elmondta, hogy a kormány azonnali intézkedéseinek hatására már ebben az évben mintegy 170 milliárd forinttal csökkennek az államháztartás kiadásai.

A minisztériumi felsővezetők létszámának 47 százalékos, és összlétszámának 23 százalékos csökkentése, valamint a takarékossági intézkedések hatására az idei 80 milliárd forintról 2008-ra 60 milliárdra mérséklődnek az igazgatási költségek.

A magántőkéből felépülő új kormányzati negyedben 160 ezer négyzetméteren lehet elhelyezni a csökkenő létszámú államapparátust a jelenlegi 350 ezer négyzetméter helyett.


Kétharmados támogatás esetén megalakulnának a regionális önkormányzatok, kötelezővé válna a kistérségi társulás; csökkenne a helyi képviselők létszáma, illetve tiszteletdíja; ha nincs meg a kétharmados parlamenti támogatás, ösztönző intézkedéseket hoznak az
önkormányzatok hatákonyabb működéséért - közölte a miniszterelnök. (miniszterelnok.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.