BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elbuknak a kétharmados ügyek

Összesen 112 milliárd forint zárolásáról döntött tegnap a kormány: a hétfőn bejelentett 42,1 milliárdon túl ugyanis keddi ülésén további 70 milliárd forint sorsáról döntöttek így. Veres János pénzügyminiszter a kabinet ülése után bejelentette: a 70 milliárd forint az államháztartási tartalékra vonatkozik, az idén ezt az összeget már nem lehet felhasználni. Mint a pénzügyminiszter mondta, több, az egyensúly szempontjából fontos döntést hoztak tegnap, a kiadáscsökkentési lépések is megtörténtek, a zárolásokon túl határoztak a gyógyszerkassza átalakításáról, és az egészségügyi intézmények finanszírozásának „túlzott elszabadulását is igyekeznek megakadályozni”.

A kormány a parlament elé terjeszti az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítására tett javaslatát, ez 2006–2007-ben az egyensúly bevételi oldalát biztosítja – július elejéig ezekről dönthet az Országgyűlés. A kormány által beterjesztett javaslatokat Veres János alkotmányosnak tartja, s mint mondta, a biztosítókra azért nem terjesztették ki egyelőre a 20 százalékos járadékfizetési kötelezettséget, mert nem találtak még alkotmányos megoldást erre. Ennek kapcsán a pénzügyminiszter megismételte: a pénzügyi vállalkozásokra kivetett járadékot valamennyi államilag támogatott hitel után fel kell számolni.

Az infláció év végéig 3 százalék alatt, a maginfláció 1,5 százalék alatt maradhat – jelentette ki Veres János. A pénzügyminiszter szerint jövőre emelkedik a pénzromlás üteme, de ezt egyszeri hatások okozzák, „a maginfláció emelkedésével egyetlen kutató sem számol”. A kormány „szükséges felelősséggel viseltetik az árfolyam alakulásával kapcsolatban” – fogalmazott. Hozzátette: a kormánynak nincs árfolyamcélja, megteszi a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy Magyarországon a fiskális szigor érvényesüljön, s kiszámítható, stabil árfolyam alakulhasson ki.

A központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma tíz százalékkal csökken – ezt Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára jelentette be. Mint mondta: 2006 végére a minisztériumokban és az országos hatáskörű szerveknél dolgozók száma összesen legfeljebb 62 691 fő lehet, a csökkentés 6966 főt érint. Hozzátette: a kabinet elfogadta azt a törvénytervezetet is, amelynek célja, hogy az állami szférában is megjelenjen a teljesítményelv. Mint Gál J. Zoltán elmondta még, az egyes tárcák vezetői jelölik ki, milyen intézményeket vonnak össze, illetve szüntetnek meg a minisztériumoknál, az összevonásokkal 100 milliárdos nagyságrendű megtakarítást érnek el.

A kormány összesen tizennégy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy az a nyári rendkívüli időszak alatt megtárgyalja és elfogadja azokat. Az államháztartás egyensúlyát javító intézkedések mellett az „államreform” törvényjavaslatait is a parlament elé terjesztik, ám a kétharmados jogszabályok elfogadására vélhetően semmi esély. Lapunkat fideszes politikusok úgy tájékoztatták, hogy bár vannak meggondolandó javaslatai a kormányoldalnak, ám politikailag ezek jelenleg kevésbé fontosak, mint a „megszorító csomag” bevételi oldala. A Fidesz így az adó- és a gázáremeléssel kíván hangsúlyosan foglalkozni. Ma úgy tűnik: bár a parlament megvitatja majd a kevesebb képviselőről, regionális önkormányzatokról vagy éppen a pártfinanszírozás megújításáról szóló javaslatokat, az előterjesztések a zárószavazásokon elbuknak. A nagyobbik ellenzéki párt ugyanis nem kívánja vállalni a kormány által ráterhelendő „felelősségmegosztást”, azaz azt, hogy „szükség van az intézkedéscsomagra”.

Előterjesztendő törvény- és módosítási javaslatok

I. Kétharmados törvények

Alkotmány

Az országgyűlési képviselők választása

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása

A pártok működése és gazdálkodása, a választási eljárás, ezzel összefüggésben más törvények módosítása

Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlensége

Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosítása

A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat

A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdései és az önkormányzati képviselők tiszteletdíja

II. Egyensúlyt javító intézkedések

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadék

A házipénztáradó

Egyes pénzügyi tárgyú törvények

A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosítása

Az államháztartási törvény s egyes kapcsolódó jogszabályok módosítása

A földgázellátás

Alkotmány

Az országgyűlési képviselők választása

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása

A pártok működése és gazdálkodása, a választási eljárás, ezzel összefüggésben más törvények módosítása

Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlensége

Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosítása

A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat

A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdései és az önkormányzati képviselők tiszteletdíja

II. Egyensúlyt javító intézkedések

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadék

A házipénztáradó

Egyes pénzügyi tárgyú törvények

A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosítása

Az államháztartási törvény s egyes kapcsolódó jogszabályok módosítása

A földgázellátás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.