BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előttünk lebeghet a szlovák példa? Bukhat az egykulcsos adó?

Sorsdöntőnek ígérkezik a szombati parlamenti választás Szlovákia számára, ám a lakosságot ez nem hozza lázba: a közvélemény-kutatások szerint legfeljebb 60 százalékos részvételre lehet számítani, ez negatív rekordot jelent északi szomszédunk történelmében. Márpedig a tét nem kisebb, mint a Dzurinda-kormány által bevezetett és a gazdaság látványos növekedését megalapozó reformok folytatása vagy visszavonása.
A felmérések szerint a legnépszerűbb politikai erő, a Smer (irány) vezetője, Robert Fico az egykulcsos adó megszüntetését, a Dzurinda-kormány által megkurtított szociális juttatások emelését és az osztalékadó viszszahozását ígéri. Érvelése szerint a reformok csak a vállalatoknak és a nyugat-szlovákiai lakosság szűk rétegének hoztak hasznot, miközben az emberek nagy része elszegényedett a liberális kormányzati lépések következtében. A változások földrajzilag eltérő hatásaiban egyébként sok igazság van: ezt mutatja az is, hogy a Smer a középső és a keleti régiókban népszerű, míg a jelenlegi kormánypártokat elsősorban a Pozsony környékiek támogatják.
Mikulás Dzurinda kormányfő és pénzügyminisztere, Ivan Miklos ezzel szemben a látványos gazdasági fejlődésre, a gombamód szaporodó külföldi beruházásokra hivatkozik a választási küzdelemben. A tavalyi évben 6,1 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság, és 2006 első negyedében tovább gyorsult az expanzió: a pozsonyi statisztikai hivatal a napokban 6,3 százalékos GDP-növekedésről adott számot. Eközben a munkanélküliség 2,6 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához képest, bár a 14,9 százalékos mutató így is a második legmagasabb az EU-ban. A havi átlagbér egy év alatt 7,5 százalékkal, 17 223 koronára (mintegy 122 ezer forintra) nőtt; reálértéken 3,1 százalékos volt a javulás. Az év egészére 6,6 százalékos GDP-növekedést remél a szlovák kormány. Ha a Smer hatalomra kerülne és viszszavonná a reformokat, az katasztrófát jelentene az ország számára – hangoztatja Dzurinda és Miklos. Úgy vélik, a Fico által tervezett szociális költekezés miatt késne az euró átvétele, a régiós összehasonlításban rendkívül vonzó adórendszer megváltoztatása pedig elriasztaná a külföldi beruházókat.
Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy a Nyugat egyértelműen Dzurinda oldalán áll. Angela Merkel német kancellártól José Manuel Barroso európai bizottsági elnökig, Tony Blair brit kormányfőtől George Bush amerikai elnökig számos vezető politikus méltatta az általa bevezetett reformokat, és többen személyesen is részt vettek Dzurinda pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) kampányrendezvényein. Az egykulcsos adó bevezetését a szomszédos Csehországban is zászlajára tűzte a konzervatív Polgári Szövetség (annyi különbséggel, hogy ők a szlovákiai 19 helyett csupán 15 százalékos áfa-, szja- és társaságiadó-kulcsot szeretnének), és legalább viták szintjén sok más országban is napirendre került az ötlet.
A frontvonalak tehát világosan kirajzolódnak, mégsem lehet arra számítani, hogy a választások után akár Dzurinda, akár Fico egy az egyben meg tudja valósítani elképzeléseit. A Smer támogatottsága 30 százalék körüli, ez ugyanúgy nem elég a kormányalakításra, mint az SDKU és eddigi szövetségesei (a magyar Koalíció Pártja, valamint a koalícióból kilépett és ezzel az előre hozott választásokat okozott konzervatív KDH) együttesen várható, körülbelül ugyanekkora aránya. A mérleg nyelvét a Vladimír Meciar exminiszterelnök vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), esetleg Ján Slota nacionalista erői (SNS) jelenthetik. Valószínűleg mindkét csoportosulás bejut a pozsonyi törvényhozásba, és vezetőik eddigi óvatos megnyilatkozásaiból az szűrhető le, hogy az eredményektől teszik függővé, melyik oldalt támogatják. A kommunistákkal való szövetségtől ugyan mindenki elzárkózik, ám ők is ott lesznek az új parlamentben, így velük is számolni kell.
Elemzők sokféle kormánykoalíciót elképzelhetőnek tartanak, ám annyi biztosnak látszik, hogy a gazdasági reformok Fico által követelt, teljes mértékű visszavonásától nem kell tartani. A Smert támogatók nagy része a Dzurinda-kormánnyal szemben érzett elkeseredésében szavaz Fico „igazságos rendet” ígérő programjára, ám azzal ők is tisztában vannak, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Maga Robert Fico is óvatosabban nyilatkozott az utóbbi napokban: elismeri, hogy a következő kormány valószínűleg a jelenlegi koalíciós erőkből és „egyes ellenzéki pártokból” fog állni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.