Érdemes odafigyelni: Megfúrja az orvoslobbi a német reformelképzeléseket
A részletek szépek és jók, de hol van a világos irányvonal, amit mindenki megért? – tette fel a költői kérdést a Der Spiegel szerint a berlini kormányzó polgármester, miután végighallgatta a német szövetségi egészségügyi miniszter előadását a tervezett reformról. Klaus Wowereit joggal panaszkodott. Ulla Schmidt mi-niszter elképzelései főként a tanácstalanságot tükrözik.
Mármint az éppen aktuális elképzelései. Merthogy azok nemhogy hétről hétre, de néha napról napra is változnak. Múlt hétfőn azzal lepte meg a közvéleményt, hogy a 8,4 milliónyi magánbiztosítottnak (akik nem az állami egészségügyi rendszerbe fizetik a járulékaikat) összesen hárommilliárd eurót mégis csak be kéne fizetnie az állami kofferekbe. Kedden az állami rendszerben lévő, jól kereső alkalmazottakat riogatta a tárcájától kiszivárgott papír három számjegyű eurónyi járulékemeléssel. Szerdán a miniszter pártja (a szociáldemokraták) viszont azzal állt elő, hogy 2008–2010 között 30-45 milliárd eurónyi többletbevételt kellene szerezni az egészségügy számára – de nem a járulékokból, hanem adókból. A csütörtök és a péntek az előző három nap nyilatkozatainak értelmezésével és kritizálásával telt, majd tegnap reggel a miniszter az ARD tévécsatornának nyilatkozva már 16-24 milliárdnyi egészségügyi adóbevételről beszélt – hogy ezt honnan teremtik elő, az nem derült ki.
Csakhogy a német egészségügy bajait nem még több pénz belepumpálásával kellene orvosolni, hanem a verseny erősítésével és a felesleges többletkapacitások leépítésével – vélik a szakértők. Németország már 2003-ban is a GDP 10,9 százalékát költötte egészségügyi ellátásra; ez az EU-n belül abszolút rekord. Ráadásul a kiadások gyorsan növekednek: 1990-ben még a GDP 8,5 százaléka is elég volt erre a célra. Arrafelé a több-biztosítós modell dívik, s az összkiadás az 1994-es 117,4 milliárd euróról 2005-re 143,6 milliárdra emelkedett. A kiadásnövekedés zöméért a gyógyszerkassza és a kórházi kezelések számlája a felelős.
Logikus lenne, hogy a 2000 és 2005 között 26,4 százalékkal növekvő gyógyszerkiadásokat fogják vissza (csak a viszonyítási alap kedvéért: ebben az időszakban a kumulált infláció 8,3 százalék volt). A kormányzat azonban szemmel láthatólag lemondott erről az útról. Ebben sok megfigyelő a gyógyszergyárak lobbitevékenységének sikerét látja.
Arról is sok helyütt lehet olvasni, hogy milyen nagy felesleges kapacitások vannak a német egészségügyben. Indokolatlanul sok műtétet végeznek, kihasználatlan ágyak ezrei üzemelnek a rehabilitációs ellátásban, a radiológusok jelentős részének nincs elég betege, és rengeteg patikának nincs kellően nagy forgalma. A középkori céhekhez hasonlóan működő szakmai tömörülések azonban mindig megindokolják, miért nem szabad sehol sem csökkenteni a kapacitásokat – miközben arról hallani sem akarnak, hogy a verseny erősítésével kellene a hatékonyságot növelni.
Az orvoslobbi éppen tegnap kezdődött újabb sztrájkjával nyomatékosította, hogy nem jó vele ujjat húzni. Alig tíz napja ért véget a klinikai orvosok három hónapon át húzódó munkabeszüntetése, most pedig a helyi önkormányzatok által működtetett kórházakban dolgozó kollégáik kezdtek sztrájkot három tartományban (Bajorországban, Baden-Württembergben és Hessenben). Az átlagosan havi – tapasztalattól és beosztástól függően – nettó 2000 és 5300 euró között kereső orvosok most 30 százalékos fizetésemelést követelnek, ezt azonban az önkormányzati szövetség „a realitás iránti érzéket teljesen nélkülözőnek” minősítette. Az orvosok érdekvédelmét ellátó Marburger Bund viszont arra hivatkozik, hogy a klinikai sztrájk révén sikerült 16 százalékos fizetésemelést kiharcolni, és ez bizonyítja, hogy mégiscsak lehetséges többletforrásokat előteremteni e célra.
Ahelyett tehát, hogy forrásokat takarítanának meg a reformokkal, minden jel a további költségnövelés irányába mutat a német egészségügyben. Sokan felróják, hogy Angela Merkel kancellár hallgat. Az egészségügyben most már döntéseket kellene hozni.
A reformképtelenség más területeken is érződik. A Merkel által vezetett nagykoalíció háromnegyed éve van hatalmon, de a nagyszabású átalakítások tervezgetése még kezdeti stádiumban van a társasági adónál is (VG, június 26., 5. oldal), és nincs döntés a szövetségi államberendezkedés régóta ígért reformjáról sem. Pedig tavaly ősszel sokan bíztak abban, hogy a két nagy néppárt összefogásával felálló kormány bátrabb lehet, mint akár szocdem–zöld, akár kereszténydemokrata–szabad demokrata elődei, mert nem kell félnie, hogy a radikális átalakítások a másik nagy párt malmára hajtják a vizet.
Most viszont már ott tartanak, hogy az egyik tartományi miniszterelnök kimondta az eddig elképzelhetetlent: jobb lett volna, ha folytatódik Schröder kancellársága. Mert ő legalább tudott döntéseket hozni.
