Európai lemaradás a felsőoktatásban
Az európai egyetemeknek most kell cselekedniük azért, hogy megakadályozzák a tehetséges diákok „elszívását” az Egyesült Államokba – figyelmeztetett a Centre for European Reform (CER) londoni kutatóintézet. A világ tíz legjobb egyeteme közül ugyanis mindössze kettő található az öreg kontinensen, és az ötven vezető egyetem közül is csupán nyolc európai.
A tanulmány lesújtó megállapítása az amerikai Harvard mögé, a második helyre teszi az angliai Cambridge-et, az Oxford pedig a tizedik helyen szerepel. Anglián kívül csupán Hollandia és Franciaország az az európai ország, amelynek egyetemei be tudtak kerülni az első ötvenbe.
A CER szerint az „élbolyt” vitathatatlanul az Egyesült Államok uralja: a világ ötven legjobb egyeteme közül 37 található az USA-ban. Az európai felsőoktatási intézmények lassan mozdulnak és alulfinanszírozottak – mutat rá a tanulmány, mert miközben az Egyesült Államokban többtucatnyi világklasszisnak mondható egyetem található, az európaiak reformra szorulnak, a többségük leragadt a múltban. Összességükben az európai egyetemek nem nyújtják azt a szellemi és kreatív energiát, amelyre pedig szükség lenne a kontinens gyenge gazdasági teljesítményének javításához. Túl kevés közülük a kitűnő nemzetközi kutatási központ, amelyek magukhoz vonzanák a világ legjobb talentumait – összegez a tanulmány.


