Feketemunkások a sztrádákon
Az autópályák építési területein meghatározó a feketemunka aránya. Ez derült ki annak az ellenőrzésnek az eredményeiből, amelyet az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelet (OMMF) hajtott végre május–júniusban. A vizsgált munkáltatók több mint a felénél minden harmadik dolgozót érintett a feketefoglalkoztatás. A generálkivitelezőkkel és a kiemelt alvállalkozóikkal szerződéses viszonyban álló alvállalkozók számos jogszabályt megsértettek. Kiemelkedő az írásba foglalt munkaszerződés és EMMA-bejelentés nélküli munkavállalók száma az állami beruházások keretében foglalkoztatók esetében is – derült ki.
A fővárosban, Pest, Fejér, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Somogy megyében befejezett ellenőrzések során a vizsgált 576 munkáltató 54,2 százalékánál állapítottak meg feketefoglalkoztatást, amely a dolgozók 34,1 százalékát érintette. Bejelentés és szerződés nélkül 312 munkáltató 1047 munkavállalót foglalkoztatott. A külföldi, engedélyköteles állampolgárok alkalmazása e területen nem jellemző. Az ellenőrzéssel érintett, összesen 3072 munkavállaló közül 52 fő volt külföldi.
Problémát jelent, ha a felügyelőség az ellenőrzés folyamán fiktív céggel találkozik. Nem mindig derül ki az sem, hogy a munkáltatóval szemben felszámolási, csőd-, végelszámolási eljárást indítanak, ami a követelés behajtását veszélyezteti – ezek a tanulságok is levonhatók az országos vizsgálatból. Gyakori továbbá, hogy a tulajdonos a következmények elkerülése miatt megszünteti a cégét, vagyonát pedig egy új vállalatba menti át. Az sem ritka, hogy a jogsértést olyan munkáltatóra hárítják, amelynek a képviselője külföldi vagy nem fellelhető személy. Ezekben az esetekben a felügyelő az ügyészségekre teszi át az ügyet további vizsgálatra, a céget nem lehet felelősségre vonni a törvénytelen foglalkoztatás miatt. Ezért az OMMF szükségesnek tartja megteremteni annak jogi hátterét, hogy a fővállalkozóra nagyobb felelősség háruljon a jövőben. MK


