BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirúgni se könnyű: Megfizetik az elbocsátások árát

Igen borsos lesz az elbocsátások ára. A végkielégítésen túl a munkanélkülivé lett köztisztviselőknek álláskeresési támogatás jár: ez meghaladja a havi egymilliárd forintot. A támogatás – maximum három hónapig – az utolsó átlagkereset 60, de legfeljebb a minimálbér 120 százaléka. Mivel elsősorban vezetői posztok szűnnek meg, vélhetően mindenki a legkisebb kereset 120 százalékát kapja, havi 75 ezer forintot.
A kormány kiadásait növeli, hogy a felmondólevél átvétele után az állást vesztett köztisztviselők fél évig még megkapják a felmentési időre járó jövedelmüket, majd a végkielégítést, amely – a jogviszonyban töltött időtől függően – egy–nyolc hónap.
Az elbocsátottaknak később már nem csak a havi fixe mérséklődhet 75 ezerre, pluszkiadásuk is adódhat. Egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a korábban felvett munkáltatói, illetve az állami kezességvállalással biztosított (például lakásvásárlási) kölcsönökkel. Sokakat érint, hogy a tanulmányi szerződéseket a létszámcsökkentésben érintett közigazgatási szerv felmondja-e, s ha igen, visszafizetési kötelezettség terheli-e az elbocsátottat. Azok a köztisztviselők is aggódhatnak, akik szolgálati lakásban élnek, a felmentéssel a munkaadó felmondhatja a bérleti jogviszonyt.
Úgy tudjuk, ezekről a kormány egyeztet majd a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanáccsal (KÉT). Ám egy lapunknak név nélkül nyilatkozó, távozó államtitkár szerint a 2003. év végi elbocsátások során sem ért sokat a KÉT-tel kötött megállapodás. Akkor a hatezerből több száz közhivatalnok fordult munkaügyi bírósághoz, mert a kormány nem teljesítette a humánus elbocsátásokhoz vállalt kötelezettségét. Az államtitkár úgy véli, a KÉT-tel kötött megállapodás csak erkölcsi védelmet ad az elbocsátottaknak. Úgy tudjuk, még nincs konkrét terv, hogyan segíti a kormány az állásukból kikerülő köztisztviselőket.
A minisztériumi létszámcsökkentést még az idén végre akarják hajtani, a rendőrség, az APEH regionális átszervezése, a tervezett összevonások pedig 2008-ra várhatók. A csoportos elbocsátást végrehajtó közigazgatási szervek – a jelenlegi szabályzók értelmében – kötelesek az érintett munkavállalói érdekképviselet véleményét kikérni, s annak 15 nap alatt reagálnia kell. A csoportos létszámcsökkentésről az érintett köztisztviselőket és a közigazgatási szerv székhelye szerint illetékes munkaügyi központot is kötelező tájékoztatni, méghozzá a felmentés közlését megelőzően legalább harminc nappal, írásban. A munkaügyi központhoz le kell adni a létszámcsökkentéssel érintett köztisztviselők nevét, utolsó munkakörét, szakképzettségét és átlagkeresetét is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.