BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kóka szíve megszakad

Kóka János gazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában nyilatkozott a tárcáját érintő átszervezésekről, leépítésekről. A politikus elmondta, hogy 2009-re a minisztériumban a jelenleg 800 helyett már csak négyszázan fognak dolgozni. Ez ugyan sok milliárdba kerül, ám megéri, mert ezek után minden felannyiba fog kerülni. "Feleannyi épület, feleannyi autó, feleannyi kiszolgáló személyzet. Kevesebb, mint feleannyi főosztályvezető, feleannyi államtitkár" - mondta Kóka.
Az adóemelésekről a következőket nyilatkozta a miniszter: "Liberális politikusként megszakad a szívem, ha adóemelésre kényszerülünk, de belátom: nem tehetünk mást. Az adópolitikában a versenyképesség védelmét képviseltem. Az élőmunka terhelésének például már középtávon csökkenő tendenciát kell mutatnia. A változó adórendszer elsősorban nem akar többet elvenni azoktól, akiktől eddig is elvett, hanem növelni akarja azok körét, akiknek adózniuk kell. Az új adópolitika elfogadásában az SZDSZ célja a stabilizáció megteremtése és a reformok megindítása volt. Feltételünk pedig, hogy 2009-től kerüljön bevezetésre az egykulcsos adó." (Index) 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.