BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly koncepcionális hibák a kormány terveiben

Mivel régiós összehasonlításban amúgy is magas az elvonás Magyarországon, a mostani köztehernövelés felveti azt a kérdést is, hogy esetleg a kiadási oldalon „megtalált” megtakarításnál nem lehetett volna-e nagyobb költséglefaragásra módot találni. Komoly koncepcionális hibákat képeznek le az ismertetett adó- és járulékintézkedések, a lépések pedig a magyar adórendszernek még az eddig vonzónak mondható szabályait is lenullázzák. A vállalkozások szolidaritási adójának kiszámításakor nem lehet élni a társaságiadó-kedvezményekkel, márpedig több cég éppen ezek miatt döntött hazánk mellett, amikor meghozta a befektetési határozatot. Ez az intézkedés elsősorban a félig-meddig tudatos adókoncepció miatt növekvő szektorokat (mint például a szolgáltatói, a finanszírozó- vagy éppen k+f központokat) érinti rendkívül hátrányosan. Ennél rosszabb országmarketinget nehéz elképzelni, óriási hitelvesztés ez a külföldi üzleti körök szemében. Miközben minden szakértő azt szajkózza már hosszú ideje, hogy az élőmunkaterheket kell mérsékelni, ezzel szemben tovább növelik azokat, így pedig még nagyobb bevételt éppen azoktól szednek, akik eddig is fizettek és kárvallottjai voltak a jelenlegi rendszernek. A jövőbeni legális adófizetésre semmi ösztönzés nincs a csomagban: csak a múltbeli adóelkerülést kívánja kifehéríteni a program.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.