BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mikor emel kamatot az MNB? - Elemzői várakozások

Az Új egyensúly program intézkedéseit követően megugró infláció miatt a gazdaságelemzők jó esélyét látják egy jegybanki kamatemelésnek, többségük szerint azonban a Monetáris Tanács következő, jövő heti kamatdöntő ülésen erre még nem kerül sor.

Török Bálint a Buda-Cash brókerház elemzője hangsúlyozta, hogy a kamatdöntést nem csak az emelkedő infláció határozza meg, nagyban befolyásolja a nemzetközi környezet is, példaként a kamatkülönbözet és a kockázatvállalási hajlandóság alakulását, illetve a Magyarországot érintő tőkekivonás mértékét említette. Hozzátette, hogy a következő kamatdöntő ülésén a Monetáris Tanács várhatóan még nem változtat az alapkamaton, erre az elemző szerint ősszel kerülhet sor.

Németh Dávid az ING Bank elemzője ennél korábbi, júliusi, augusztusi jegybanki beavatkozást valószínűsített. Elmondta: az MNB ugyan az infláció két-három éves alakulását vizsgálja előre és a jövő évi infláció megugrásának egyszeri okai is vannak, félő azonban, hogy 2008-ra a fogyasztói árak növekedési üteme csak 4 százalék közelébe és nem az elvárt 3 százalékig csökken. Valószínűsíti az augusztusi kamatemelést az is, hogy ekkorra készül el az MNB következő inflációs jelentése - tette hozzá. Németh Dávid 1 százalékpontos emelést vár egy, vagy két lépésben. A CIB Bank elemzésében emlékeztet rá, hogy a kiigazító lépések miatt 2007-ben a PM szerint az éves átlagos infláció 5 százalék körül alakulhat, miközben a növekedési ütem 2 százalékponttal csökkenhet.

A banki elemzők szerint bár az inflációs célkövetés rendszerében elméletileg a monetáris kondíciók kiigazítását teszi szükségessé, látni kell, hogy az infláció emelkedése mögött meghatározó részben kormányzati intézkedések, adóváltozások és hatósági áremelések állnak. A reálkeresetek csökkenése, a foglalkoztatottság mérséklődése miatt a belső kereslet jelentős mértékben gyengülhet, a teljes növekedés 2 százalék alá kerülhet, így kereslet oldali inflációs nyomással várhatóan nem kell szembenéznie a jegybanknak - áll az elemzésben. Dilemmának nevezik, hogy az infláció átmeneti vagy legalábbis részben átmenetinek tekintett megugrására válaszul szigorítsa-e a monetáris kondíciókat a jegybank akkor, amikor jelentősen lassul a gazdaság.

A CIB elemzői szerint az biztos, hogy a következő időszakban monetáris lazításra nincs tere a jegybanknak, a külső faktorok is a mérséklés ellen szólnak: a fejlett piacokon folytatódnak a szigorítások, az elmúlt napokban pedig több feltörekvő ország - Törökország, Dél-Korea, Dél-Afrika - jegybankja is megemelte az irányadó kamatot. Az elemzők ezzel együtt úgy látják, a jövő hétfői kamat-meghatározó ülés kimenetele attól függ, hogy a módosított deficittervek, illetve a kiigazító csomag milyen piaci fogadtatásra talál - áll a CIB elemzésében. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.