Nem szűnik meg a felső tízezer örökösödési adója az USA-ban
Az amerikai szenátusban nem jött össze a nagyobb vagyonok utáni örökösödési adó eltörléséhez szükséges 60 fős támogatottság, így hatályban maradt a jelenleg érvényes szabályozás. A szóban forgó adónem kiiktatását republikánusok szorgalmazták, az indítványt – amelyet a képviselőház már korábban jóváhagyott – George Bush elnök is támogatta. A javaslat védelmében a republikánusok olyan érveket hangoztattak, hogy az örökösödési adó – vagy ahogy egyesek hívják, a „haláladó” – formájában az állam egy élet kemény munkájával összehozott értéknek mintegy felét egyszerűen elveszi. Ezt főleg farmok és középvállalkozások tulajdonosai sérelmezik, akik veszélyeztetve látják családi vállalkozásuk átörökítését és az üzleti tevékenység folytatását.
A demokraták – élükön Tom Harkin szenátorral – ugyanakkor azzal érveltek, hogy a kedvezmény az amerikaiaknak kevesebb mint egy százalékát érintené, ami elfogadhatatlan olyan időkben, amikor a szociális segélyre szorulók száma folyamatosan növekszik. A – részint háborús kiadások miatt – hatalmasra duzzasztott költségvetési hiány enyhítése érdekében nemrég csökkenteni kellett az élelmiszerjegyekre és az egészségügyi ellátásra előirányzott összegeket.
A nagyobb értékű ingatlanok és más vagyonok utáni örökösödési adó fokozatos kifuttatása a 2001-ben meghirdetett adócsökkentési programban szerepelt. A tízéves program után azonban ismét teljes összegében kellene megfizetni az adót, ezt a republikánusok a mostani törvénymódosítással szerették volna megakadályozni.


