BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szilvásy György igazgatási helyettes lesz

Július végére készül el a II. Nemzeti fejlesztési terv – jelentette ki Szilvásy György a kinevezése előtti meghallgatáson az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt. A Miniszterelnöki Hivatal kijelölt vezetője azt mondta még, hogy a fejlesztéseket erős kormányzással kívánják irányítani és koordinálni. Ez igaz a tervezésre és a végrehajtásra – tette hozzá, s azt is, hogy a következő négy évben minden ezzel kapcsolatos lépést tudatosan akarnak megtervezni. A miniszterjelölt kiemelte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tanács kormányzati és azon kívüli szereplőkkel a stratégiát határozza meg. Az e mögött álló fejlesztési kabinet a stratégia „lebontását” hajtja végre, s ezek mögött lesz a végrehajtó szervezet. A fejlesztési ügyekben a parlamentben a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter lesz beszámoltatható – fejtette ki. Mint Szilvásy György mondta még: úgy állapodott meg Gyurcsány Ferenccel, hogy a miniszterelnök politikai helyettese Kiss Péter lesz, ő pedig „igazgatási ügyekben” helyettesíti a kormányfőt. Hozzátette: miniszterként nem politikai szereplő akar lenni, hanem sokkal inkább szakmai kérdésként kezelné a fejlesztési források ügyét. E téren gyorsabb, végrehajthatóbb döntéseket szeretne. Az ellenzéki pártok képviselőinek kérdésére Szilvásy György elmondta: a kormány elsődleges célja, hogy minden hazai forrás rendelkezésre álljon az uniós pénzek lehívásához. TE

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.