BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szocialista programmal kezdenek

Kormánydöntésre vár az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerkassza-takarékosságra kidolgozott terve. A 298 milliárd forintra tervezett büdzsét akár 70 milliárddal túlléphetnék, ám a megszorító intézkedések nem kerülik el a biztosítót sem. Optimista becslések szerint 40 milliárd lefaragható az idei gyógyszerkiadásokból. Ennek egyik jelentős eszköze 2004-re nyúlik vissza, amikor a kormány 85 százalékon befagyasztotta az orvosságok termelői árát. Mivel ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, az árakat 2004. júliustól vissza kellett állítani az eredeti szintre. Ám ez automatikusan 15 százalékos lakossági térítésidíj-emeléssel járt volna, így a kormány és a cégek 2004-ben átvállalták ezt a terhet. Tavaly azonban végrehajtották a tb-támogatások átlagosan 7,5 százalékos csökkentését, a fennmaradó 7,5 százalékra pedig most kerülne sor. Ám ha a doktorok olcsóbb patikaszereket írnak föl a pácienseiknek, megmenekülnek a többletterhektől, sőt az intézkedésnek fogyasztáscsökkentő hatása is lehet. A medicinák ötöde a szemétben köt ki. Szakemberek szerint a lakosság egészségi állapota nem indokolja, hogy négy év alatt megduplázódott a gyógyszerkiadás, így szigorú ellenőrzés várható.
A gyógyszerkassza megkímélését szolgálja az is, hogy az egyes betegségek terápiájára szolgáló szerek közül a tb a legolcsóbbhoz (referenciaár) szabja a támogatás mértékét. Egy 2004-es jogszabály azt írja elő, hogy ez év júliusától lekerül a tb-listáról az a termék, amelynek az árát nem csökkentik a referenciaárnál legalább 20 százalékkal nagyobb mértékben. Úgy tudjuk, ez 350 szert érint, közülük hetvenet vélhetően törölnek a listáról.
A koalíciós pártok szakembereitől kapott információnk szerint a szabad demokrata egészségügyi miniszter a szocialisták egészségügyi programjának végrehajtásába kezd. Ennek része az a hét hónapja meghirdetett sürgősségi program. Megerősítik és összevonják az alapellátási ügyeleteket, fejlesztik a szakellátást, s minden régióban jól felszerelt csúcskórházakat alakítanak ki. A meglévő 134 kórház jelentős részében a hiányzó rehabilitációs intézeteket, pszichiátriai és utógondozókat, ápolási otthonokat alakítanák ki. A kormány számol az intézmények működtetésébe bevonandó magántőkével. A vizitdíj kevésbé forrásbővítő, inkább az intézményrendszer igénybevételét szabályozná, megszűnnének a fölösleges orvos-beteg találkozások. Aki eltér a területi elvtől, annak díjat kellene fizetnie, mértékéről a kormány dönt. NTE

Jönnek az egyéni járulékszámlák

Egyelőre marad az egybiztosítós, kötelező és a szolidaritás elvén működő modell, ám jelentős átalakítás várható az OEP-ben – vélhetően részvénytársasággá alakul. A mostani pénztár szerepe helyett biztosítóként működik majd, az év közepétől bevezetik az egyéni járulékszámlát, ezen ellenőrizhető a befizetés.

A több-biztosítós modell sorsáról a tapasztalatok birtokában később döntenek.

A több-biztosítós modell sorsáról a tapasztalatok birtokában később döntenek. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.