Újabb biztató jelzés az euróövezetből
Az euróövezetben észlelhető gazdasági fellendülés várhatóan tovább gyorsul az év második felében – jósolja a Handelsblatt. A lap által számított, öt mutatószámból összeálló konjunktúrabarométer legfrissebb kiadása szerint az ipari tevékenységben és a fogyasztásban is láthatók az élénkülésre utaló jelek.
Az előrejelző index alapján az euróövezet GDP-je az idei harmadik negyedben – éves összehasonlításban – 2,3 százalékkal emelkedik majd. A megfelelő adat az év első három hónapjában 1,7 százalék volt, az április–júniusi időszakban pedig 2,1-et várnak. A Handelsblatt által közölt eredmény nagyjából egybevág a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített legfrissebb prognózissal, amely 2006 egészére 2,2 százalékos növekedést vár az euróövezetben, jövőre pedig 2,1 százalékost. Az elmúlt időszak prognózisainak és tényadatainak összehasonlítása is azt mutatja, hogy az esetek többségében plusz-mínusz 0,1 százalékos eltéréssel beválik a Handelsblatt jóslata.
Az ipar egészére számított bizalmi index májusban – immár az egymás utáni hatodik hónapban – tovább emelkedett és megközelítette a hat évvel ezelőtti történelmi csúcsszintet. Az euróövezetben a termelés ismét növekedett, az egyetlen bizonytalanságot az jelenti, hogy márciusban megtorpant a rendelésállomány bővülése.
A fogyasztói bizalom növekedését az elemzés készítői arra vezetik vissza, hogy javultak a foglalkoztatási kilátások. Az állástalanságtól való félelem mindenekelőtt a szolgáltatási szektor élénkülése és munkaerő-kereslete folytán enyhült – mutatnak rá a német üzleti lap szakértői.


