BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavont NVT-átcsoportosítás

Visszavonta a kormány a Nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) 2005-ös forrásainak átcsoportosítására korábban benyújtott brüsszeli kérelmet – értesült lapunk. A tervek szerint mintegy 50 millió euróval (13 milliárd forinttal) csökkent volna a 220 millió eurós (63 milliárd forintos) tavalyra megszavazott keret. Információink szerint a kabinet azért állt el a szándékától, mert a háttér-konzultációkon egyértelművé vált: az unió nem járul hozzá a pénzügyi változtatásokhoz. Magyarország ugyanis az NVT-s pénzeket az EU-s területalapú agrártámogatások nemzeti kiegészítésére (top-up) kívánta felhasználni. Az unió ugyanakkor világossá tette: nem engedélyezi, hogy a vidékfejlesztési források nemzeti költségvetési lyukak „befoltozására” szolgáljanak.

Brüsszelnek azért van beleszólása az ügybe, mert az NVT-s pénzek 80 százaléka a közösségi kasszából származik, a fennmaradó 20 százalékot pedig a hazai büdzsé finanszírozza. Magyarország az NVT révén 754 millió euró (mintegy 190 milliárd forint) vidékfejlesztési forrást használhatna fel hat fő intézkedésre 2004–2006 között. A program az agrár-környezetgazdálkodást, az erdősítést, a kedvezőtlen adottságú térségeket, a félig önellátó gazdákat, a termelői csoportokat és az állatjóléti (higiéniai) beruházásokat támogatja. (Be lehetett volna vezetni a korai gazdanyugdíjat is, de ennek feltételeit várhatóan csak 2007-re teremti meg az FVM.)

Az átcsoportosítás azért vált szükségessé, mert már korábban kiderült, hogy a pénzeket nem tudják elkölteni. Ennek az volt az oka, hogy az NVT-t a kormány 2004-ben eleve késve hirdette meg, számos jogcímnél pedig a gazdálkodók a feltételeket nem találták vonzónak.

Mint ismert, az agrártárca már 2004-ben is megpróbálkozott egy 14 milliárd forintos átcsoportosítással, de az akkor (más okokkal együtt) agrárdemonstrációt robbantott ki. A minisztérium végül 10 milliárd forintos (40 millió eurós) forráselvonásban egyezett meg a tüntetőkkel, és ezt Brüsszel – bár a cél szintén a nemzeti top-up kiegészítése volt – engedélyezte is. A helyzetet bonyolítja, hogy az FVM a 2005-ös NVT-s átcsoportosítási tervet összekapcsolta az idei keret megkurtításával, ahonnan ugyancsak 13 milliárd forintot vont volna el. A tárca szerint az informális egyeztetéseken Brüsszel nem zárkózott el ez utóbbi kezdeményezéstől, ezért Magyarország a 2006-ra vonatkozó, 13 milliárdos átcsoportosítási igényt továbbra is fenntartja. (Szakértők viszont az elfogadást kétségesnek tartják, mivel e kérés is a hazai agrártámogatások növelésére irányul.)

Értesüléseink szerint a 13 milliárd forintos, NVT-ben maradó 2005-ös pénzt a tárca a sikeresnek ítélt jogcímeknél (az agrár-környezetgazdálkodásnál és az erdősítésnél) igyekszik elkölteni. Már most bizonyosnak látszik azonban, hogy – a 2004-es és a még tervezett 2006-os elvonás ellenére – a hároméves NVT-s keret jelentős részét nem költik el. Gráf József agrárminiszter múlt heti bizottsági meghallgatásán már utalt arra, hogy a várhatóan megmaradó 80 milliárdos öszszeget az FVM a 2007–2013 közötti új uniós költségvetési ciklusra akarja átvinni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.