Elsősorban a hipermarket-láncok terjedésének a magyar termelőkre gyakorolt hatását és a termelők lehetőségeit vizsgálja az újonnan felállított Kereskedelmi Tevékenységet Vizsgáló Szakértői Bizottság - mondta Hoffmann Istvánné, a bizottság elnöke.
Az elnök elmondta: az év végéig elkészítendő jelentésben egyebek mellett azt vizsgálják, hogy "a kereskedelemnek van-e olyan potenciálja, amely visszaél hatalmával a magyar termelők rovására". Hozzátette: a kormány számára készítendő elemzésben feltárják azokat a lehetőségeket, amelyekkel a termelők megtalálják helyüket a hipermarket-láncok miatt kialakult élesebb versenyben.
Az elnök, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, kiemelte: a bizottság tervezett 5-6 ülésén a kérdéseket az érintett civil szervezetekkel, ágazati szakértőkkel, termelőkkel is megvitatják.
A bizottság tagjai között egyetemi tanárok mellett a GKI Gazdaságkutató Zrt., a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is képviselteti magát, de az árhivatalt is be kívánják vonni. Az elnök úgy vélekedett, hogy nem kormányzati intézkedésekkel kell beavatkozni, hanem a termelők gondolkodását kell segíteni új piaci pozíciójuk megtalálása érdekében, az új típusú szövetkezetek létrehozásában. A kormány szerdai ülésén döntött az új szakértői vizsgálóbizottság létrehozásáról.
A független szakértőkből álló bizottság célja a piaci elemzés, illetve javaslatok elkészítése. A bizottság év végéig kapott mandátumot, tagjai munkájukért nem kapnak díjazást. A kormányszóvivői iroda szerdai közlésében azt írta: az új, sikeres és igazságosabb Magyarország felépítése valamennyi magyar ember közös ügye, amelyben a politikusok mellett jut feladat az országért tenni akaróknak is.
A kormány nyitott azoknak a szakembereknek a javaslataira is, akik az elmúlt években megszerzett tapasztalataik birtokában ki szeretnék venni a maguk részét ebben a munkában - a nélkül, hogy ezért fizetést kérnének. A kormány intézményes kereteket is biztosít a munkához, ezért kezdeményezte a szakértői vizsgálóbizottság létrehozását. VGO
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.