Az euró bevezetéséhez szükséges konvergencia program rossz irányba visz, mert a gazdasági növekedés lassulásához, a versenyképesség romlásához vezet. Mindezt Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelentette ki csütörtök késő este a Deák Ferenc Közéleti Klub budapesti rendezvényén.
A jegybank elnöke szerint a programon a kormány úgy tudna javítani, ha kidobja az egészet és készít egy újat. Arra a kérdésre, minek köszönhető az elmúlt hónapokban a forint jelentős erősödése, úgy fogalmazott: „higgyék el, mi is csak találgatjuk”. Az biztos, hogy nincs mögötte gazdasági teljesítmény. Valószínű, hogy a magas kamatok miatt egyes térségekből a megtakarításokat nálunk helyezték el. Mindez ugyanakkor nem javít a gazdaság megítélésén, minden tekintetben utolsókká váltunk Európában – tette hozzá.
Azt is elmondta: nagy gond, hogy a költségvetésből nagyon keveset fordítanak gazdaságfejlesztő beruházásokra. Jelenleg ott tartunk, hogy a MOL nagyobb értékben ruház be, mint a magyar állam. Járai a gazdasági válságból való kiútról úgy fogalmazott: alacsonyabb adókra, kisebb bürokráciára és átláthatóbb közéletre van szükség.
Mint ismeretes, Járai konvergenciaprogramra vonatkozó megjegyzését (miszerint ki kellene azt dobni), Vértes András a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója "hülyeségnek" minősítette.
A jegybankelnök egyébként a Magyar Rádiónak is nyilatkozott, ahol elmondta: bár nem ismeri a kormány módosított konvergenciaprogramját , ha az az államadósság csökkentésével számol, ha "a program nagyobb hangsúlyt fog helyezni a kiadáscsökkentésre a jövőben, és kisebbet az adónövelésre, és lassabban fog nőni az adósság és esetleg alacsonyabb lesz a költségvetési deficit, akkor azt kell, hogy mondjam: támogatni fogom ezt a programot." AS Network - VGO
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.