Az infláció emelkedése mellett javulni kezd az egyensúly, erősödik a befektetők bizalma és ezzel a forint árfolyama is - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. Az összeállítás kiemeli, hogy az eddigi gazdasági folyamatokban a költségvetési kiigazításnak még alig volt szerepe, annak hatása - főleg a közszolgáltató és hazai fogyasztói piacokra termelő, szolgáltató ágazatokra - inkább csak 2007-ben lesz érzékelhető.
Az adatokból ugyanakkor egyértelmű, hogy a költségvetési magatartás a korábbi évekénél sokkal fegyelmezettebbé vált: a természetbeni társadalmi juttatások, a közösségi fogyasztás és - az autópálya-építés kivételével - az állami beruházások határozottan csökkennek. A kutatók előrejelzése szerint 2006-ban a gazdaság az előző évi 4,2 százalékot megközelítő ütemben, 4,1 százalékkal, kifejezetten exportvezérelt módon növekszik.
Hozzáfűzik, hogy a fogyasztás és beruházás 1,5 illetve 2 százalék körüli növekedése várható. Az ipari fejlődés gyors, az építőipar termelés viszont - igaz rendkívül magas bázishoz képest - csökkenő. Lassult a lakossági fogyasztás és a beruházások dinamikája, ez utóbbi a II. és III. negyedévben volumenben is visszaesett.
Az összeállítás megjegyzi, hogy rendkívül dinamikus a kivitel, s ugyancsak gyors, de az exporttól egyre jobban elmaradó az import fejlődése. Ennek megfelelően a belföldi felhasználás növekedési üteme jóval elmarad a GDP-étől. Az export volumene mintegy 5 százalékponttal gyorsabban nő, mint az import, a cserearányok azonban mintegy 2 százalékkal romlanak.
A folyó fizetési és tőkemérleg hiánya nagyjából a 2005. évivel lesz azonos, mivel a külkereskedelemi hiány csökkenésével és a növekvő EU-forrásokkal szemben nő a jövedelemkiáramlás. Ez utóbbi jelentős része, mint újra-befektetett profit viszont a tőkebeáramlást erősíti - fűzik hozzá.
A IV. negyedévben már a kiigazítás is érzékelhetően mérsékli a belföldi kereslet növekedését - jegyzi meg a GKI. A bruttó bérek növekedési üteme kissé lassul, viszont a nettó bérnövekedés az egyéni járulékok emelése miatt ennél sokkal erőteljesebben fékeződik.
Közben az áfa-emeléssel és a háztartási energia árának emelkedésével összefüggésben az infláció gyorsult, így az év első felében jellemző 5 százalék feletti reálbér-növekedés az év végére csökkenni fog, miközben az év egészében 3,5 százalékos reálbér-növekedés várható.
A nyugdíjak reálértéke hasonló pályát befutva és hasonló mértékben, 3,6 százalékkal emelkedik - áll a prognózisban. Az államháztartásban a javulás ugyan megkezdődött, de a 2006. évi, 9,5 százalék körüli deficit így is messze nagyobb lesz az előző évi 7,5 százaléknál, és a módszertani változások figyelembe vételével módosított tervezettnél: 7,5-8 százalék.
Az infláció 2006 első felében 2-3 százalék között ingadozott, a kiigazítással összefüggésben viszont az év közepétől meredeken emelkedett, novemberben elérte a 6,4 százalékot. Az idén átlagában 3,9 százalékos, decemberben 6,5 százalék körüli áremelkedést valószínűsítenek. Az év közepétől a forint összességében mintegy 10 százalékkal gyengült, a kamatok számottevően emelkedni kezdtek.
Mivel szeptembertől a pénzpiacok egyre hitelesebbnek tekintették a gazdaságpolitikát, a forint korábbi gyengülésének szinte egészét már visszaerősödte. Az euró-forint árfolyam így az év egészében 264 körül, az év végén 250-255 között lesz - áll az előrejelzésben. (MTI Eco)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.