BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább erősödhet a forint

Ismét a forint erősödése várható – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank együttműködésében készített előrejelzésben. Az intézet szakemberei ezt a befektetői bizalom visszatérésével magyarázzák, s az idei évre gyorsuló inflációt prognosztizálnak.

A 2006-os év gazdasági pályáját elemezve a GKI szakértői megállapították, hogy a második negyedévtől a belföldi felhasználás csökkenésnek indult. Ennek fényében a fogyasztás és a beruházás 1,5, illetve 2 százalék körüli növekedését várják az év egészére. A GDP bővülését a dinamikusan javuló külkereskedelmi egyenleg segítette. Az eddigi gazdasági folyamatokban a költségvetési kiigazításnak (az adóemeléseknek és támogatáscsökkentéseknek) még alig volt szerepe, annak hatása inkább csak 2007-ben lesz érzékelhető. A szakemberek hozzátették: a költségvetési magatartás a korábbi évekénél sokkal fegyelmezettebbé vált, és – az autópálya-építés kivételével – az állami beruházások is határozottan csökkenni kezdtek.

A GKI szakembereinek számítása szerint 2006 átlagában 3,9 százalékos, decemberben 6,5 százalék körüli áremelkedés várható. Az euró-forint árfolyam pedig az év egészében 264 körül, az év végén 250–255 között lesz. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.