BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korlátozandó felelősség

A vállalati csődök nyomán egyre több per indul a könyvvizsgáló cégek ellen, és az óriási kártérítési követelések romba dönthetik azokat – ebből indult ki az Európai Bizottság akkor, amikor felvetette az auditorok anyagi felelősségének korlátozását. A javasolt megoldási módok közül a befektetők vélhetően azt támogatják majd a Brüsszel által indított konzultáció során, amely nem felső határt szabna a kártérítéseknek, hanem megosztaná a felelősséget a könyvvizsgálók és ügyfeleik között. Magyarországon jelenleg az auditorok felső korlát nélkül felelnek az okozott kárért, így a szakma üdvözli az uniós kezdeményezést. Szerintük a felelősségük korlátozása már csak azért is szükséges, mert a könyvvizsgálóját is magával rántó amerikai Enron botránya után fenntarthatatlan szintre emelkedtek az auditorok biztosítási költségei, így a különösen kockázatos nagy nemzetközi cégek akár könyvvizsgáló nélkül is maradhatnak. Magyarországon eddig egy jelentős, százmilliárdos nagyságrendű per indult könyvvizsgáló cégek ellen: az állam és felperestársai szerint a Postabank 1994–1998 közötti éves jelentéseit auditáló könyvvizsgáló társaságok mérlegei nem a pénzintézet valós helyzetét tükrözték. Jogerős ítélet még nincs.

A teljes cikk itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.