BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén előbb kell átállítani az órákat, korábban kezdődik a nyári időszámítás

Rövidesen kezdődik a nyári időszámítás, méghozzá korábban, mint tavaly és tavalyelőtt. Az óraátállítást 2026-ban március 28-ról 29-re virradó éjszaka kell végrehajtanunk.

Idén is március utolsó vasárnapján, 29-én váltja fel a téli időszámítást a nyári, ekkor hajnalban 2 óráról 3 órára kell elvégezni, vagyis előbbre kell tekerni az órákat. Az óraátállítással hosszabbá válnak a nappalok – írja az Origo.

 óraátállítás, Olaszországban társadalmi kezdeményezés indult a nyári időszámításért, újra reflektorfénybe helyezve az óraátállítás kérdését (illusztráció)
Idén március 29-én váltja fel a nyári időszámítás a télit / Fotó: Jens Rother / Shutterstock

Ez a dátum azt is jelenti, hogy ebben az évben a szokásos tavaszi óraátállításra a megszokottnál egy nappal korábban kerül sor.

Március első vasárnapja ugyanis a naptárban sokszor eltérő napra esik:

  • 2025-ben egy nappal,
  • 2024-ben pedig két nappal később kellett átállítani az órákat.

Az óraátállítás miatt most egy órával kevesebbet alhatunk, és a szervezetnek ilyenkor mindig időre van szüksége, mire megszokja az új ritmust.

Az I. világháborúban merült fel az óraátállítás ötlete

Az Origo korábban beszámolt arról, hogy a nyári időszámítás ötlete először az Egyesült Államokban merült fel 1916-ban, az I. világháború idején, azzal a céllal, hogy csökkentsék az energiafogyasztást . Magyarországon az óraátállítást többször is bevezették és eltörölték, végül 1980 óta alkalmazzuk folyamatosan. Az Európai Unió egységes szabályozása 1996-ban lépett életbe, amikor minden tagállam megkezdte a nyári időszámítás alkalmazását.

A rendszer előnyei között szerepelt, hogy a hosszabb nappali világosság kevesebb mesterséges világítást igényelt. Azonban az évek során egyre több kutatás igazolta, hogy az óraátállítás káros hatással lehet az emberi szervezetre, növelheti a stresszt, alvászavarokat okozhat, és akár a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is fokozhatja.

Az óraátállítás kérdése évről évre felmerül, hiszen rengeteg vita övezi a nyári és téli időszámítás rendszerét. Bár az Európai Parlament még 2019 márciusában megszavazta a nyári időszámítás 2021-es eltörlését, de ezt még nem hajtották végre, mert a tagállamok azóta sem tudtak közös döntésre jutni a megfelelő időzóna kérdéséről. Egyes országok már megszabadultak az évenkénti kétszeri óraátállítástól, míg mások továbbra is fenntartják azt.

Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben érdekes felkérést kapott az óraátállítás eltörlésével kapcsolatban – erről itt olvashat bővebben.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.