Ügyintézés elektronikusan
Kiemelkedően jó évet tudhat maga mögött a vám- és pénzügyőrség – értékelte a tavalyi teljesítményeket lapunknak Nagy János országos vámparancsnok. Annak ellenére sikerült túlteljesíteni a – prémiumfeltételként is meghatározott – mutatókat, hogy az év utolsó hónapjában 48 milliárd forinttal felfelé módosította a parlament a jövedékiadó-bevételi előirányzatot. Összességében 1176 milliárd forinttal gyarapította tavaly a költségvetés bevételeit a pénzügyőrség, ez 14 százalékkal több az eredetileg tervezettnél, s 4,8 százalékkal múlja felül a módosított változatot.
A vámparancsnok szerint sokat lendített az eredményeken, hogy a román és az ukrán határszakaszon megerősítették az ellenőrzéseket. Korábban ebben a régióban virágzott a feketekereskedelem, főként a jövedéki termékek (cigaretta, üzemanyag) alacsony ára vonzotta a csempészeket. A tavaly júniusi újabb szigorítás igazi áttörést jelentett: e cikkek legális forgalma ugrásszerűen megnőtt a térségben, s érzékelhetően visszaszorult a feketegazdaság. A dohányszakma felmérései szerint 2005 májusában az értékesített cigaretta egynegyede a feketepiacról származott, tavaly őszre már csak 9 százalékra becsülték ennek arányát. Az is sokatmondó adat, hogy amíg egy éve a mozgó laborok az ellenőrzések felénél illegális üzemanyagot mutattak ki, addig mára ez az arány 3 százalékra zsugorodott.
Az idei feladatok között elsőként említette Nagy János a romániai uniós csatlakozásból fakadó tennivalókat. Különösen kritikus helyzetet teremt az a tény, hogy a szomszédos ország 2009 végéig derogációt kapott a cigaretta tekintetében az uniós jövedéki adószint elérésére. A magyar vámosok információi szerint a határ túlsó felén óriási készleteket halmoztak fel olcsó (többnyire Ukrajnából beszerzett) dohányárukból, s alig várják különböző bűnözői csoportok, hogy Magyarországon piacra dobhassák azokat. Nem véletlen, hogy nagy erőkkel van jelen a vámhatóság a román határszakasz közelében, mobil ellenőrző csoportok igyekeznek a csempészeket lefülelni. Aggályos jelek mutatnak arra, hogy beindult a – bizonytalan eredetű – szeszes italok behozatala is ebből az irányból, erre is nagyobb figyelmet fordítanak az idén. A határon csak szúrópróbaszerűen vizsgálják át a járműveket, és kizárólag jövedéki termékeket keresnek a vámosok – hangsúlyozta.
Bár elvileg van esély arra, hogy Románia és Bulgária uniós csatlakozásával a vámkezelési forgalom egy része elterelődik Magyarországról, a vámparancsnok nem számol az idén bevételcsökkenéssel. Sőt, az előirányzat szerint a tavalyinál több bevételt kell előteremteniük valamennyi adónemből. Jobb, gyorsabb, olcsóbb, kiszámíthatóbb kiszolgálással igyekszünk az ügyfeleket itt tartani, illetve Magyarországra csábítani – fogalmazott Nagy János. A versenyképesség növelésének zálogát elsősorban a teljes körű elektronikus ügyintézés bevezetésében látja a vámparancsnok. Az év első felében a vámolást és a regisztrációs adóval kapcsolatos ügyeket már elektronikus úton lehet intézni, s a szükséges – ingyenes – szakmai segítséget is megadja a vámszervezet, hogy az „ügyféloldalon” is kialakíthassák a szükséges szoftverhátteret. Két éven belül Magyarországon akár a 90 százalékot is elérheti az elektronikus ügyintézés aránya – jósolta a vámparancsnok, hozzátéve: ezzel valódi versenyelőnybe kerülhetünk, hiszen jócskán megelőzzük a legtöbb uniós országot.


