Új szabálykönyvet kell alkotni a közpénz beszedésére és elköltésére, mert a jelenlegi rend átláthatatlan, nincs biztosítva a hatékonyság, és folyamatos a túlköltés, vagyis állandósul a költségvetés hiánya - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaságnak a közpénzügyekről rendezett keddi vitanapján Budapesten.
Akar László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója elmondta, a költségvetés parlamenti elfogadását az jellemzi, hogy gyakorlatilag ellenőrzés nélkül szinte bármi átvihető a parlamenten, ha elég erős lobbi áll egy javaslat mögött. A politikai alkukat és vitákat ráadásul az a mélyen élő illúzió is vezérli, hogy egyszerre lehet kiadásokat növelni, az adókat csökkenteni és a költségvetés egyensúlyát javítani – mondta Akar.
Az egykori pénzügyminisztériumi államtitkár szerint szabályalapú költségvetésre kell áttérni, amely szigorú korlátokat szab a kiadásoknak. Azt tartaná jónak, ha elsősorban programokat finanszírozna az Országgyűlés, nem pedig az előző évi bázis alapján alkudná ki a következő büdzsé számait. És – főleg – ne szervezetek kapják gyakran automatikusan a pénzt, hanem egyes feladatokhoz, programokhoz rendeljenek fejezetet – tette hozzá. Akar László szerint megfontolandó lenne az Országgyűlésen belül olyan – lehetőleg független – hivatal létrehozása, amely minden leendő törvény költségvetési hatásait megvizsgálja.
Az Állami Számvevőszék elkészítette téziseit a közpénz új szabályairól, amelynek kapcsán az ÁSZ egyik intézetének főigazgató-helyettese egyetért a feladatközpontú finanszírozással. Pulai Gyula ennél is tovább ment, amikor közölte: a "jó kormányzás" elve alapján olyan normatív szabályokat kell alkalmazni a közpénz beszedésére és elköltésére, mint amilyeneket a magáncégek számviteli rendjében követel meg az állam. A számvevőszéki szakember szerint azt is el kell érni, hogy ne lehessen magánjogi szerződésekben akár sok százmilliárdos költségvetési kötelezettségvállalásokat elrejteni. Pulai Gyula felvetette a személyes felelősség és szankció lehetőségét arra az esetre, ha a költségvetésbe nem állítanak be minden kiadásra elegendő fedezetet. (FH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.