BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elemzők 0,6-1,2 milliárd eurós külkereskedelmi hiányt várnak

Az első két havi 309 millió euró összegű külkereskedelmi hiány után 0,6-1,2 milliárd eurós deficitet várnak 2007-re az MTI által megkérdezett elemzők, akik az euró árfolyamát továbbra is 250-260 forint közötti sávban prognosztizálják az év égészében. 

A piaci várakozásokat tükrözte a februári 115 millió eurós külkereskedelmi hiány - mondta Bedesy Dániel. A CIB Bank elemzője szerint tapintható a külső egyensúly javulása, hiszen a februári deficit kevesebb mint fele a tavalyinak, és az első két hónap 309 millió eurós hiánya is 25 százalékkal kisebb a tavalyi január-februárinak.

"A gördülő, azaz 12 havi külkereskedelmi hiány 2 milliárd euró alá esett, amire 10 éve nem volt példa" - jelezte Bedesy Dániel, aki úgy véli, hogy az év végére a deficit 1,2 milliárd euróra zsugorodik. Véleménye szerint az eurózóna gazdasági növekedése húzza a magyar exportot, és ezt látszik igazolni a ma közölt februári 10 százalék feletti ipari termelési adat is.

A CIB Bank euró árfolyam prognózisa továbbra is 250-260 forint, de a jelenlegi folyamatok alapján bizonyosnak látszik, hogy a 250-hez közelebbi árfolyam a valószínűbb - mondta Bedesy Dániel.

Az UniCredit Bank 252-255 forint közötti euró árfolyammal számol 2007-ben - mondta Szegő Márta. A bank vezető elemzője szerint az idén már a 0,6 milliárd eurós deficit is elérhetőnek látszik, sőt jövőre, a korábban elképzelhetetlen nullszaldóra is reális esély van.

Bár a részleges adatokra még várni kell, az már most, az első két hónap adatai után látszik, hogy az export dinamikája töretlen és meghaladja a 21 százalékot, miközben az import növekedése sem nevezhető lassúnak, hiszen közelít a 20 százalékhoz - magyarázta Szegő Márta. A kutató úgy látja, hogy az vártnál nagyobb import mögött a beruházási javak beszerzése állhat, hiszen a kiigazító csomag miatt a fogyasztási cikkek importja aligha bővül.

Ha az exportdinamika fennmarad, és beigazolódik a beruházások élénkülésére vonatkozó várakozás, akkor előbb-utóbb módosítani kell az idei GDP-re vonatkozó prognózisokat is - vélekedett a kutató, aki úgy látja, hogy a 3 százalékos GDP növekedésre már reális esély van.

A napokban publikált konjunktúra előrejelzések is megerősítik az MTI által megkérdezett kutatói prognózisokat. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 1 milliárd eurós külkereskedelmi hiányt vár 2007-re 14 százalékos export-, és 11 százalékos importnövekedés mellett. A Pénzügykutató Zrt. még ennél is kisebb, 700 millió euró összegű deficitet prognosztizált 2007-re, amelynek hátterében a kivitel 12,5 százalékos, míg a behozatal 10 százalékos növekedése áll. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.