A kormány kemény, de szükséges konszolidációs programot indított el, amely rövid távon a GDP növekedési ütemének a visszaeséséhez vezet, ám maradéktalan megvalósítása hosszú távon kedvezően hat a gazdaságra – állította Andrew Dean, az OECD közgazdasági részlegének igazgatóhelyettese a nemzetközi szervezet országjelentésének ismertetésekor. Az OECD mindazonáltal csak két esztendőre, az ideire és 2008-ra vonatkozóan készített prognózist, amely szerint a tavalyi 3,9 százalékos bővülést ebben az évben 2,5, jövőre pedig 3,1 százalékos expanzió válthatja fel. Ez az előrejelzés érdemben eltér a kormány még érvényben levő becslésétől, amely 2,2, illetve 2,6 százalékos GDP-dinamikát valószínűsít az egyes esztendőkben.
A már megtett lépések között üdvözlik a nemzetközi szakértők többek között a gyógyszertámogatások csökkentését, a kórházi rendszer átalakítását vagy a gázártámogatások célzottabbá tételét, és ígéretesnek ítélték a rokkant-nyugdíjazási rendszer tervezett módosítását. Aggodalmukat fejezték ki azonban a garantált bérminimum rendszerével kapcsolatban, mondván, néhány szakmában az adminisztratív szabály a piaci árazástól eltérő bérek kialakulását eredményezi. Ugyancsak kétségét fejezte ki az OECD tisztségviselője, hogy a 2009–2010-es államháztartási deficitcélok megvalósíthatók-e. Ezt azzal indokolta: nem biztos, hogy a már bejelentett intézkedések elegendők a beígért hiánylefaragáshoz, ezenkívül a választások közeledte is komoly veszélyforrás. (Az idén a 6,8 százalékos GDP-arányos deficitcél az OECD szerint tartható, nem úgy a jövő évre vállalt 4,3 százalékos terv.)
Ajánlásokkal is ellátta a kabinetet a szervezet. Így például a költségvetési fegyelem fenntartására sarkallta a kormányt, példaként hozva fel a kötelező erejű középtávú kiadási küszöbök bevezetését. Ezzel összefüggésben Veres János pénzügyminiszter megerősítette a kormány határozott szándékát. Az OECD a strukturális reformok végrehajtására, az önkormányzatoknál a kistérségi együttműködés elmélyítésére ösztökélte a kormányt, és a gyermekgondozási szabadságok lerövidítését is szívesen látná. Veres megköszönte, hogy az OECD helyesnek tartja a konszolidáció folytatását és a makrogazdasági paraméterek helyénvalóságát, de érzékeltette: a családtámogatási rendszernél a már gyakorlatba átültetett lépéseken túl nem terveznek intézkedéseket, az állami szabályok szigorításának hatására keletkező költségvetési megtakarítások hátrébb valók, mint a születések számának kedvező alakulása. BR
A kutatóintézet szerint az év végén a magyar gazdaságot csökkenő, bár még magas államháztartási hiány, mérséklődő infláció, stabilizálódó reáljövedelem és enyhén élénkülő, de még nyomott hazai keresletet tükröző növekedés jellemzi.
A kutatóintézet szerint az év végén a magyar gazdaságot csökkenő, bár még magas államháztartási hiány, mérséklődő infláció, stabilizálódó reáljövedelem és enyhén élénkülő, de még nyomott hazai keresletet tükröző növekedés jellemzi.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.