BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugat-Európa a beruházási lista élén áll

Nyugat-Európa megelőzi Kínát és a közép-kelet-európai országokat a világ legvonzóbb befektetési területeinek listáján - mutatta ki az Erst&Young tanácsadó cég. A befektetők körében végzett felmérés szerint a fejlesztők a legnagyobb összegeket Franciaországban, Nagy-Britanniában, és e két ország után Németországban fektették be, és hozták létre ezzel a legtöbb munkahelyet. A tanulmányt a bázeli befektetési világkonferencián ismertették. A megkérdezettek 55 százaléka Nyugat-Európát jelölte meg három jövőbeli beruházása célpontja egyikeként. Ez ugyan 13 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban volt, de a régió még mindig megelőzi Kínát (48 százalék), és a 13 százalékkal 39 százalékra előreugró Közép-és Kelet-Európát. Ez utóbbi térség megelőzte a 38 százalék "szavazatot" kapott Egyesült Államokat és Indiát, amelyre 26 százalék voksolt. Európa vonzerejét a munkaerő nagyobb képzettsége és rugalmassága, valamint a jogi környezet átláthatósága adja.

A 2006 évi befektetések terén (a cégfelvásárlásokat nem számítva) Nagy-Britannia 686, Franciaország 565 projekttel vezet és a harmadik Németország 286 befektetéssel. Utána Spanyolország ( 212 projekt) és Lengyelország (152) következik. A befektetések növekedését tekintve viszont Németország kedvező helyzetben volt: Nagy-Britanniában a befektetések tavaly 22,7 százalékkal, Franciaországban 5 százalékkal, Németországban 57 százalékkal emelkedtek. A munkahelyek létrejöttét illetően a sorrend: Lengyelország (31 ezer munkahely), Nagy-Britannia ( 27 ezer), Franciaország (20 ezer). Németország (9 ezer) csak Csehország, Románia, Szlovákia, Magyarország és Spanyolország után következik. Az európai befektetések 28 százalékban az Egyesült Államokból, 12,7 százalékban Németországból és 6,8 százalékban Nagy-Britanniából erednek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.