Pénzzel érkezik az újszülött
Németországban a Merkel-kormány családügyi minisztere, a hétgyermekes anyaként jó példát mutató kereszténydemokrata Ursula von der Leyen hivatalba lépése óta fő feladatának tekinti a gyermekvállalási kedv fokozását. Ez év januárjától – skandináv mintára – bevezették a fizetés 67 százalékára rúgó szülési segélyt, ezt a szülés után egy évig veheti igénybe a kismama, ha otthon marad. A munkába visszatérő anyák helyzetének megkönnyítésére 2013-ig a jelenlegi háromszorosára, 750 ezerre emelnék az óvodai helyek számát, bár ennek a tervnek a finanszírozásáról egyelőre nem született végleges megállapodás.
Szintén a finanszírozás az Achilles-sarka annak a lengyel tervnek, amely szerint a 2014-ig hátralévő időben összesen 17 milliárd zlotyval (több mint 1100 milliárd forinttal) emelnék a családtámogatási keretet. A pénz egy részét az anyasági segély 18-ról 26 hétre való kiterjesztése vinné el, a másikat a gyermekek után járó adókedvezmények bővítése. Szlovákiában a szociális minisztérium annak a lehetőségét vizsgálja, hogy 30 ezer korona (220 ezer forint) egyszeri segélyt adna minden elsőszülött gyerek után. A ciprusi munkaügyi miniszter a harmadik gyermek vállalását díjazná 20 ezer fonttal (bő nyolcmillió forint) – ám maga is elismeri, nehéz lesz a kabinettel elfogadtatnia ezt a bőkezű javaslatot.
Magyarországon legutóbb a babakötvény bevezetésével próbálta növelni a kormány a gyermekvállalási kedvet. A 2006. január 1-jétől országosan érvényes támogatás minden újszülött gyermeknek alanyi jogon jár. Az alaptámogatás összege 40 000 forint, ezt a szülők kiegészíthetik havonta maximum 10 000 forinttal. Az életkezdési támogatás különlegessége, hogy az állam a szülők által befizetett összeg 10 százalékát hozzáadja a számlához, így ha egy szülő havonta 10 ezer forintot tesz félre a gyermekének, az államtól is kap 1000 forintot.
A családi pótlékot a magyar állam havi rendszerességgel nyújtja a gyermek nevelési és iskoláztatási költségeihez. A gyermekgondozási segély (gyes) a 3. életév betöltéséig havonta jár, a támogatás mértéke egyenlő az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével (2007-ben ez 27 130 forint), a gyermeknevelési támogatás (gyet) pedig akkor jár, ha a szülők három vagy annál több kiskorút nevelnek. Ezek a juttatások akkor is megilletik a szülőket, ha nincs társadalombiztosításuk.
Csak a biztosított szülő veheti igénybe a terhességi-gyermekágyi segélyt (amelynek összege a megelőző naptári évben szerzett jövedelem napi átlagának 70 százaléka), továbbá a gyermekgondozási díjat és a gyermekápolási táppénzt. A gyermekgondozási díjat (gyed) a kisgyermek kétéves koráig lehet igényelni, előfeltétele a terhességi-gyermekágyi segély előzetes folyósítása. A támogatás maximális összege a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, ez 2007-től 91 700 forint. Az újszülött gyermek után járó szabadságot az anya és az apa is igénybe veheti.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, az étkezési térítés díját és az ingyenes tankönyvellátást a nem biztosított szülők gyermekei is megkaphatják. Az állam támogatja azokat a szülőket is, akik a gyermeknevelés mellett felsőoktatási tanulmányokat folytatnak (beszámítják a felvételi pontokba). VG
Néhol már emelkedik a születésszám
Az új támogatások mellett az általános gazdasági helyzet javulásával magyarázzák az elemzők, hogy az utóbbi egy-két évben több országban – így Francia-, Spanyol- és Németországban is – végre javulni kezdtek a demográfiai mutatók.Ebben azonban a bevándorlásnak is nagy szerepe van, hiszen az Európán kívülről érkezők a statisztikák szerint sokkal több gyermeket vállalnak, mint a „bennszülöttek”. Olaszországban például közel kétszeres az eltérés.
Magyarországon tavaly márciustól ez év február végéig szintén minden hónapban emelkedett a születések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest, azóta viszont ismét csökkent.
Ebben azonban a bevándorlásnak is nagy szerepe van, hiszen az Európán kívülről érkezők a statisztikák szerint sokkal több gyermeket vállalnak, mint a „bennszülöttek”. Olaszországban például közel kétszeres az eltérés.
Magyarországon tavaly márciustól ez év február végéig szintén minden hónapban emelkedett a születések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest, azóta viszont ismét csökkent.-->


