BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalanság és romlás: gyengélkedő üzleti környezeti index

Az GKI Gazdaságkutató által számított üzleti környezeti index (ÜX) 2007 második negyedévében 40,6 pontra - a tavalyi harmadik negyedév szintjére - esett vissza az első negyedévi 56,1 pontról - mondta Vértes András, a GKI Zrt. elnöke a keddi tájékoztatón.

Az üzleti környezet nagyobb bizonytalansága és az üzleti infrastruktúra romlása, elsősorban a személygépkocsi eladások jelentős csökkenése áll az üzleti környezeti index visszaesése mögött - jelentette ki Vértes András.

Az állami magatartás kiszámíthatóságának megítélése is némileg romlott az előző negyedévihez képest - mondta a GKI elnöke. Véleménye szerint az ÜX trendszerű alakulásából némileg kilógott az első negyedévben mért 56,1 pontos mutató, hiszen 2006 második negyedévétől kezdve az index rendre 35 és 40 közötti értéket mutatott.

Az index 50 alatti értéke a gazdasági élet szereplőinek pesszimista, az 50 feletti érték az optimista várakozásokat jelzi - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.